„ACÉL A SZÍV!”
Vendégként hazai pályán
A Liga Kupa csoportkörének utolsó mérkőzését játssza ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
Mivel a Ferencváros elleni, eredetileg szerdára kiírt bajnoki találkozóját a fővárosiak Bajnokok Ligája szereplése miatt elhalasztották, így a héten csak a Liga Kupában vár újabb feladat aakadémiánk felnőtt csapatára. Vágó Attila tanítványai szombaton a Pénzügyőr otthonában arattak 35-25-ös sikert a sorozat C-csoportjának ötödik fordulójában, míg ma este hat órától a Tempó KSE elleni összecsapással fejezik be a viadal első szakaszának küzdelmeit.
Mivel a mieink december 15-én 48-25-re legyőzték mai vetélytársukat a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ezért a mai találkozónak a Tempo KSE lett volna a házigazdája, ám a gyáliak lemondtak a pályaválasztói jogról, így ismét Dunaújvárosban mérik össze egymással erejüket a csapatok. A találkozó esélyesének egyértelműen a Liga Kupában még hibátlan DKKA számít, s a két együttes egy hónappal ezelőtti mérkőzéséből kiindulva, a mieink sima sikerén kívül minden más eredmény komoly meglepetést jelentene.
Kézilabdázóink természetesen a siker reményében vágnak neki mai fellépésüknek is, s bár Vágó Attila vezetőedző valószínűleg több lehetőséget ad majd a felnőtt keret fiatalabb játékosainak, tőlük is elvárható a két pont magabiztos begyűjtése.
További hírek
Important two points we gathered
2019. Feb. 23.It was way more close contest against Békéscsaba than two weeks ago in the Hungarian Cup, but we won the game tonight!
Siófok won their home match
2019. Feb. 16.Our team kind of collapsed in the second half and a goalless 16 minute period reulted a big defeat from one of the strongest teams in the league
Into the Final4!
2019. Feb. 08.Towards the end of the first half we bruised the opponent and gained a nice ten goal vicory against Békéscsaba. With this score our team got qualified into the best four teams of the Hungarian Cup.
Unity was the key
2019. Feb. 02.Thanks to a flawless first half our girls got a nice victory at home against Vác tonight.
Bad ten minutes decided it all
2019. Jan. 26.In the second half the girls could not continue the first period's bravery, this resulted a 29-24 defeat in Érd.