„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Változatos siker

2014. Aug. 16.
  • Facebook

Komoly hullámvölgyekkel tarkított mérkőzést játszott a cseh Sokol Poruba gárdájával együttesünk, ám az Ipress Kupa ma délelőtti mérkőzését végül 29-24-re Mátéfi Eszter tanítványai nyerték.

A tornát két vereséggel kezdő cseh Sokol Poruba ellen lépett pályára ma délelőtt együttesünk az váci Ipress Kupán. Mátéfi Eszter vezetőedző némileg felforgatott kezdőcsapattal küldte pályára a Kohász gárdáját, mely egyértelműen a győzelemre készült vetélytársa ellen.
A kezdésre nem is lehetett panasza a mieinknek, hiszen Kamper, Sánta, Takács Bianka és Azari góljaival már a 7. perc végére meglépett négy találattal csapatunk. A csehek 4-0-nál szerezték első találatukat, s a 12. percben már időt is kellett kérniük, mert ekkor 7-1-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző. A rövid pauza fel is hozta vetélytársunkat, mely sorozatban három gólt szerezve felezte meg hátrányát a félidő derekáig sőt, a 16. percben már csak egy fával állt jobban a Mátéfi-csapat (9-8). Szerencsére gyorsan váltani tudtak a mieink is, akik egymás után öt alkalommal találtak be ellenfelük kapujába, s újra úgy tűnt, hogy sima lesz az összecsapás (14-8). Erre három góllal feleltek a csehek is, akik újra feljöttek mínusz háromra, miközben a nagy rohanásban rengeteget hibáztak a csapatok mindkét oldalon. Az utolsó nyolc percben mindössze egyetlen gólt szerzett együttesünk, ám ez is elég volt arra, hogy a szünetre háromfás előnnyel vonulhassanak Ács Annáék (15-12).
A második felvonásban is sokat cserélt vezetőedzőnk, s úgy tűnt, hogy a játékosok élnek is bizalmával, hiszen az első félidőhöz hasonló lendülettel kezdték ezt az etapot is. A csereként beállt Hanusz Boglárka, valamint Berta Nikolett mellett Hosszu is betalált, így a 37. percben ismét hatra nőtt a két gárda közti különbség (20-14). A mieink lendülete azonban ismét hamar megtört, s a továbbra is változatos mérkőzésen megint fel tudott zárkózni a jól küzdő cseh csapat, így az utolsó negyed óra bőven tartogatott még izgalmakat (21-20). Időt is kért Mátéfi Eszter, ám ekkor ez sem segített a mieinken, hiszen a 48. percben a vezetést is átvette ellenfelünk (21-22). A csehek sorozatban szerzett hét találata szerencsére felébresztette a mieinket is, akik összekapták védekezésüket, s az ellenfél kapuja előtt is jobban odafigyeltek, így két perc alatt lőtt négy góljukkal újra egyenesbe hozták a meccset (25-22). A véghajrá háromfás dunaújvárosi vezetéssel kezdődött, s mivel ekkor már nem követte el korábbi hibáit együttesünk, a kilenc gólig jutó Kamper Olívia vezérletével 29-24-re legyőzte ellenfelét.

DKKA – Sokol Poruba
29-24
(15-12)
Gólszerzőink: Kamper 9, Takács B. 4, Hosszu 3, Vincze 3, Azari 2, Sánta 2, Berta 2, Hanusz 2, Gera 1, Ács 1.
 

További hírek

DKKA launched a protest after midweek match

DKKA launched a protest after midweek match

2019. Jan. 25.

Our team officially complained at the Hungarian Handball Federation concerning a mathch-influencing decision after the match against Mosonmagyaróvári KC.

Painful defeat

Painful defeat

2019. Jan. 23.

Our team was leadung until the last minutes, but at the end was defeated by a single goal by Mosonmagyaróvár KC.

Close contest but a defeat

Close contest but a defeat

2019. Jan. 12.

It was a match full with twists and turns, but the visitors could be happier at the end as they won by one goal.

Busy days at DKKA

Busy days at DKKA

2019. Jan. 11.

Lots of announcements have been made in the new year already. In the following article we will try to sum up the news and changes  concerning our team.

Nice victory in a close game

Nice victory in a close game

2019. Jan. 06.

It was a tough match for the first team of our Academy, but at the end victory and two points are all that matters.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat