„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Kell a két pont!

2014. Sep. 26.
  • Facebook

Idei ötödik bajnoki mérkőzését játssza ma együttesünk, mely este hat órától a Vác gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, egyértelműen győzelmi célokkal.

Finoman szólva sem úgy alakult együttesünk legutóbbi mérkőzése, ahogy azt a csapat drukkerei, játékosai, illetve vezetői remélték, ugyanis a mieink 23-19-es vereséget szenvedtek a Fehérvár KC otthonában. A búslakodásra azonban nem volt sok idő, hiszen lassan itt az újabb feladat: ma este hat órától a Vác ellen kell javítania Mátéfi Eszter csapatának. Tisztában van ezzel vezetőedzőnk is, aki még szerdán délután kértünk arra, hogy tekintsen egy kicsit vissza a megyei rangadóra, s árulja el azt is, hogy miként készülnek a pénteki összecsapásra. Mint azt a Kohász szakvezetője elárulta, igyekeztek levonni a legutóbbi mérkőzés tanulságait, s kijavítani azokat a hibákat, amelyeket Székesfehérváron elkövettek.
- Tudomásul kell venni sajnos, hogy annyi technikai hibával, amennyit elkövettünk, nem lehet mérkőzést nyerni. Huszonegy komoly hibát vétettünk, ez hatalmas szám, s így sajnos annak ellenére sem volt esélyünk a sikerre, hogy a félidőben még nálunk volt az előny. Hétfőn igyekezetünk átbeszélni mindent, megnéztük a mérkőzést, kielemeztük, s mostantól már csak előre nézünk, mert az élet nem áll meg, s ma egy újabb nehéznek ígérkező mérkőzés vár ránk a Vác ellenében.
Mátéfi Eszter szerint egy hajtós, harcos együttes érkezik pénteken a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, ám a két pont megszerzése kötelező érvényű lesz csapata számára, melytől egyértelműen javuló játékot vár a szakvezető.
- A Vác egy küzdős, jó csapat, minden meccsüket keményen végighajtják, s erre kell számítanunk tőlük pénteken is. Stabil, jó játékosokkal rendelkeznek, s biztos vagyok abban, hogy hozzánk is a pontszerzés reményében érkeznek majd. Nekünk azonban nem lehet más célunk, mint a győzelem megszerzése, ez az elsődleges feladatunk, amit meg kell oldanunk. Fontos lesz, hogy tartani tudjuk-e védekezésünk keménységét, de az is, hogy végre támadásban is előrébb tudjunk lépni. Persze nem egyszerű ez, amikor több kulcsjátékos is sérüléssel küzd, de az a célunk, hogy az eddigieknél dinamikusabb és pontosabb támadójátékkal igyekezzünk megtörni ellenfelünket. Mekler-Rádl Tímea játéka még erősen kérdéses az összecsapáson, melyen Gera Szimonettára és Sánta Dórára sem számíthatunk, de a tegnap igazolt Triscsuk Krisztina már ott lehet az együttesben.

További hírek

New coaches at the Academy

New coaches at the Academy

2021. Aug. 04. #DKKA utánpótlás

Already this week, our youth teams have also started the preparation.

The draw for the league is ready

The draw for the league is ready

2021. Jul. 23.

The team of the Dunaújvárosi KKA will start and finish the 2021/2022 championship season at home.

Adults at work again!

Adults at work again!

2021. Jul. 19.

With a new professional director, the adult team of our academy started the preparations for the 2021/2022 season with almost complete framework.

They are professionals

They are professionals

2021. Jul. 17. #DKKA utánpótlás

Three young players have signed a long-term contract with our team.

Nothing was given easily this year!

Nothing was given easily this year!

2021. Jun. 19.

The team had to be re-built several times, a lot of bad things hit us, but the adults of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy can be professionally satisfied with this season.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat