„ACÉL A SZÍV!”
Rangadó Érden
Érdre látogat ma este csapatunk a bajnokság hetedik fordulójában, ahol egy rendkívül keménynek ígérkező mérkőzés vár Mátéfi Eszter tanítványaira, akik azért a pontszerzés reményében vágnak neki az összecsapásnak.
Hosszabb szünetet követően egy igazi rangadóval folytatja a pontvadászatot együttesünk, mely ma este hét órától az Érd otthonában lép pályára a bajnokság hetedik fordulójában. A találkozó meglehetősen pikánsnak ígérkezik, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a mai vetélytárs ellen veszítette el a tavalyi bajnokság harmadik helyét együttesünk úgy, hogy itthon és idegenben is csak hetes dobások döntötték el a bronzérem sorsát. Emellé számíthatjuk még azt is, hogy az idei szezonban Érdről elküldött Triscsuk Krisztina először lép pályára egykori csapata ellen, s máris egy parázsnak ígérkező összecsapás kontúrja rajzolódik ki lelki szemeink előtt.
Már csak azért is, mert a két gárdát mindössze egyetlen pont választja el egymástól a tabellán: jelenleg a mieink nyolc, míg a házigazdák hét bajnoki egységet szereztek a 2014/2015-ös idényben. Kemény összecsapásra számít Mátéfi Eszter, a Kohász csapatának vezetőedzője is, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy természetesen szeretnének pontot, pontokat szerezni vetélytársuk otthonában, ám ehhez támadásban, valamint védekezésben is kiváló teljesítményt kell nyújtaniuk a szintén nagyon elszánt házigazdák ellen.
- A hosszabb bajnoki szünetet megpróbáltuk hasznosan eltölteni, s mióta visszatértek a csapathoz válogatottjaink, célzottan a ma esti találkozóra készültünk. Az érdiek legutóbb nagyon sima győzelmet arattak a Vác otthonában, úgy gondolom, hogy a közelmúlt történései után rendezni tudták soraikat, s a hazai pályán egyértelműen a két bajnoki pont megszerzése lesz a céljuk. Mi sem várjuk azonban feltett kezekkel az összecsapást, elszántan, lelkiismeretesen készültünk a rangadóra, melyen csak akkor lehet esélyünk a sikerre, ha védekezésben határozottan, keményen, míg támadásban megfontoltan és pontosan játszunk ma este. A legutóbbi bajnoki mérkőzésünkön igen jó tempót tudtunk diktálni, s csak remélni tudom, hogy a hosszú bajnoki szünet nem törte meg a lendületünket. Szerencsére Mekler-Rádl Tímea már teljes értékű edzésmunkát végezhetett az elmúlt időszakban, s mivel a többiek is meccsre készek, így a lehető legjobb összeállítás várjuk az este hét órakor kezdődő mérkőzést.
További hírek
Professional staff unchanged
2021. May. 10.Attila Vágó remains in charge as the head coach of our adult team.
A wonderful win at home
2021. May. 08.DKKA hosted the team of Vác residing in the 3rd place on the league table before the match.
Easy win on the first game
2021. May. 04.In the League Cup we gained a confident, 40-22 victory against Vasas SC.
We could be hopeful for 15 minutes only
2021. May. 01.Much more effective in front of both goals, MTK defeated the adult team of our academy by eleven goals, 34-23.
MKSZ decided to end youth contests
2021. Apr. 30. #DKKA utánpótlásThe Professional and Competition Committee of the Hungarian Handball Association (MKSZ) declared to end all the youth series of competitions for the season 2020-2021. They are however giving the opportunity to teams to organize tournaments for the period between 22nd May and 30th June 30.