„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A továbbjutásban bízva

2014. Nov. 22.
  • Facebook

A nyolcgólos hazai győzelem után idegenben is a siker reményében lép pályára együttesünk az EHF Kupa harmadik fordulójának visszavágóján. Ehhez azonban koncentrált, jó játékra lesz szükség a fiatal Vardar otthonában.

Nem tudott tartósan jó teljesítményt nyújtani, ám így is nyolcgólos, 28-20-as győzelmet aratott a WHC Vardar elleni EHF Kupa-párharc első találkozóján együttesünk. Mátéfi Eszter tanítványai pénteken este utaztak el Macedóniába, s mint azt vezetőedzőnk elárulta, egyértelműen az a céljuk, hogy kiharcolják a továbbjutást a vasárnap délután öt órakor kezdődő szkopjei visszavágón.
- Az előző heti összecsapás nagyobbik részében nem játszottunk túl jól, mindössze húsz-huszonöt percet teljesítettünk magas színvonalon. Az elsődleges célunk természetesen a továbbjutás kivívása lesz, de azért ezt szeretnénk egy újabb győzelemmel bebiztosítani. Annyi előnyünk van azért az első meccshez képest, hogy most már tudjuk, hogy mire is képes ellenfelünk, s fel tudunk készülni a játékukra. Egyszerű feladatunk azonban nem lesz, mert a Vardar fiatal, lendületes csapatot alkot, kellemetlen harcmodorral, de úgy gondolom, hogy ha képesek vagyunk a saját játékunkat nyújtani, akkor idegenből is győzelemmel távozhatunk. Tegnap csak azok edzettek, akik az MTK ellen kevesebbet játszottak, ma viszont két komoly edzést tartunk, majd az esti utazást követően a meccs helyszínén is gyakorlunk egyet szombaton. Sajnos a Vardar, valamint az MTK ellen is sok gond volt a helyzetkihasználásunkkal, ezen mindenképpen javítanunk kell, hogy elkerüljük a kellemetlen meglepetést, s a pénteki, valamint szombati edzéseken erre külön figyelmet fordítunk majd.

További hírek

Step by step!

Step by step!

2020. Jun. 02.
Dorina Román, the young playmaker of the adult team is working hard for the goals she set for herself.
 
Four new signings at Kohász!

Four new signings at Kohász!

2020. May. 28.

DKKA will play their home matches of the 2020/2021 season in Érd. they also announced the signing of four new players at a press conference on Thursday.

Live: Press conference with announcements

Live: Press conference with announcements

2020. May. 27.
On Thursday we will be live from 11 a.m.!
 
Our team is announcing new signings and is trying to provide fans with other important information for next season within the framework of a press conference . The event can be followed online.
The goal was close, but then...

The goal was close, but then...

2020. May. 24. #DKKA utánpótlás

[Teener I.]

Our youngsters had a realistic chance of making it to the final four of the teener I. league.

We were finally able to meet! Everyone is healthy, the work can start!

We were finally able to meet! Everyone is healthy, the work can start!

2020. May. 18.

Now the full staff of DKKA appeared on Monday morning at the professional meeting that prepares the next season, to which the captain of the team, Babai Szalai, was also invited. Of course, everyone followed the emergency rules.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat