„ACÉL A SZÍV!”
Kézi Eb.: döntetlen a nyitányon
Küzdelmes mérkőzésen, 29-29-es döntetlent játszott a magyar női kézilabda válogatott az oroszok elleni Eb-nyitányon. A két DKKA-játékossal felálló magyar csapat két perccel a meccs vége előtt még két góllal vezetett, de a véghajrát elrontotta, s ez egy pontjába került.
Az oroszok elleni mérkőzéssel kezdte meg a magyar női kézilabda válogatottunk a hazai rendezésű Európa-bajnokságot. Németh András szövetségi kapitány együttesében két dunaújvárosi játékos, Bulath Anita és Triscsuk Krisztina kapott helyet, igaz a kezdésnél ők a cserepadról drukkoltak társaiknak.
Akik nagyon rosszul vágtak neki a meccsnek, hiszen az első tizenkét percben mindössze Kovacsics góljának örülhettünk, melyre öt találattal válaszoltak az oroszok, így pillanatok alatt komoly hátrányból várhattuk a folytatást (1-5). Mely szintén alakulhatott volna jobban is, mert hiába jöttünk fel több alkalommal is két-három gólra, elég volt pár elkövetett hiba, s újra meglépett öt fával az ellenfél (4-9). A játékrész derekától valamelyest felpörgött a játék, egyre több alkalommal találtunk kapuba, de sajnos ezt ugyanígy megtette az ellenfél is, így szűk hat perccel a félidő vége előtt még mindig öt gól volt a hátrány (8-13). A hajrára szerencsére összekapta magát csapatunk, s az utolsó négy percben három gólt szerezve feljött mindössze egyetlen találatra (14-15).
A félidei pihenő alatt szerencsére sikerült rendet tenni a fejekben, legalábbis a kezdés erre utalt, hiszen sorozatban három gólt szerzett válogatottunk. Erre azonban hasonlóan válaszoltak az oroszok is, így ismét kezdődhetett a fogócska, melyben hol az ellenfél, hol a mieink álltak jobban, de egy gólnál nagyobb előnyt egyik gárda sem tudott kiharcolni magának (23-24). Az 50. perctől viszont nagyon összeállt a mieink védelme, míg a kiharcolt heteseket Triscsuk magabiztosan értékesítette, így a véghajrá már kétgólos előnnyel érkezett a Németh-csapat (29-27). Tomori kiállítását azonban maximálisan kihasználta az ellenfél, mely tíz másodperccel a meccs vége előtt egalizált, s hiába volt még egy támadása a mieinknek, az utolsó próbálkozás elhalt a sáncon, így 29-29-es döntetlennel ért véget a találkozó.
A dunaújvárosi játékosok közül Bulath Anita az első félidőben támadásban kapott inkább lehetőséget, míg a másodikban a védőfalban igyekezett, s két gólig jutott, míg Triscsuk Krisztina elől, s hátul is jó teljesítményt nyújtott, s hat értékesített büntetőjével nem kis részt vállalt a magyar válogatott pontszerzéséből.
Magyarország – Oroszország
29-29 (14-15)
A magyar csapat gólszerzői: Triscsuk 6, Kovacsics 5, Bódi 3, Tomori 3, Bulath 2, Erdősi 2, Planéta 2, Klivinyi 1, Szucsánszky 1, Szamoránsky 1, Mayer 1, Mészáros 1, Kovacsicz 1.
További hírek
DKKA launched a protest after midweek match
2019. Jan. 25.Our team officially complained at the Hungarian Handball Federation concerning a mathch-influencing decision after the match against Mosonmagyaróvári KC.
Painful defeat
2019. Jan. 23.Our team was leadung until the last minutes, but at the end was defeated by a single goal by Mosonmagyaróvár KC.
Close contest but a defeat
2019. Jan. 12.It was a match full with twists and turns, but the visitors could be happier at the end as they won by one goal.
Busy days at DKKA
2019. Jan. 11.Lots of announcements have been made in the new year already. In the following article we will try to sum up the news and changes concerning our team.
Nice victory in a close game
2019. Jan. 06.It was a tough match for the first team of our Academy, but at the end victory and two points are all that matters.