„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Megyei rangadó után

2015. Jan. 21.
  • Facebook

Kiváló hangulatú mérkőzésen aratott 25-20-as győzelmet a Fehérvár KC elleni megyei rangadón együttesünk vasárnap a sportcsarnokban. A találkozó után a csapat egységét, küzdeni tudását, szervezett, profi játékát emelte ki Mátéfi Eszter vezetőedző.

Sorozatban hatodik győzelmét aratta a bajnokságban együttesünk, mely emlékezetes, sportszerű, de hatalmas csatát hozó találkozón győzte le vasárnap este a Fehérvár KC csapatát.
A rangadó megyei mivolta mellett azért is volt rendkívül fontos az összecsapás mindkét gárda számára, mert a mieinkhez hasonlóan még a fehérváriak is komoly harcban vannak a legjobb négy közé jutásért, s a vasárnapi találkozó előtt mindössze egyetlen pont volt a két csapat közti különbség a bajnoki táblázaton. A mérkőzés igazolta is az előzetes várakozásokat, mert két remekül felkészített együttes küzdött egymással nagyon keményen hatvan percen keresztül, s a dunaújvárosi szurkolók legnagyobb örömére a DKKA 25-20-as sikerével ért véget a megyei rangadó.
A találkozót követően rövid pihenőt kaptak játékosaink, akik ma vették fel újra a "munkásruhát", érthetően jókedvűen, s ahogy az várható volt, Mátéfi Eszter vezetőedző is mosolyogva fogadta érdeklődésünket, mikor arra kértük, hogy értékelje csapata hétvégi találkozóját. Mint azt a Kohász szakvezetője elmondta, elsősorban együttese kiváló védekezése döntötte el a pontok sorsát, pedig szűkös cserelehetőségei miatt nem volt könnyű helyzetben dunaújvárosi csapatvezetés.
- Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert szépen, profi módon hozták le a mérkőzést, ismét remek védekezéssel, hiszen a húsz kapott gólunk önmagáért beszél, ráadásul Triffa Ágnes is remekelt a kapuban, hiszen a kapujára tartó lövések felét hárítani tudta. Nagyon együtt voltak a lányok, az akarással sem volt semmi gond, s keményen meg is dolgoztak a sikerért a jól felkészített fehérváriak ellen egy kemény, de a tét nagyságához képest nagyon sportszerű mérkőzésen. Az első félidő igen szoros volt, de itt is jobbára mi irányítottunk, a győzelmet viszont a második félidő első nyolc percében alapoztuk meg, amikor tanítani való védekezéssel, valamint eredményes támadójátékkal hagytuk állva ellenfelünket, s nyolc góllal megléptünk a fehérváriaktól.
Ekkor jött azonban egy kisebb megtorpanás a Kohász részéről, ám csapatunk erejét mutatja, hogy ebből is ki tudta húzni magát, s végül biztosan nyerte a találkozót.
- Valóban, 18-10 után kissé visszaestünk, amit a fáradtság számlájára írok. Vincze Melinda már Debrecenben is betegen játszott, s ezúttal is így vállalta a játékot, őt többször le kellett cserélni, ráadásul Kamper Olívia sem állt rendelkezésünkre. Emiatt a második félidő derekára kicsit elfáradtunk, de a véghajrára újból összeszedtük magunkat, s a lányok küzdeni akarását bizonyítja, hogy tudtunk újítani, így végül megérdemelt győzelmet arattunk. Ebben nagy szerepe volt szurkolóinknak is, akik végig fantasztikus hangulatot biztosítottak a sportcsarnokban, s nem kis szerepük volt abban, hogy sorozatban ötödik meccsünket is megnyerve léptünk újra egyet előre ahhoz, hogy az alapszakasz végén az első négy csapat között végezzünk.

További hírek

Step by step!

Step by step!

2020. Jun. 02.
Dorina Román, the young playmaker of the adult team is working hard for the goals she set for herself.
 
Four new signings at Kohász!

Four new signings at Kohász!

2020. May. 28.

DKKA will play their home matches of the 2020/2021 season in Érd. they also announced the signing of four new players at a press conference on Thursday.

Live: Press conference with announcements

Live: Press conference with announcements

2020. May. 27.
On Thursday we will be live from 11 a.m.!
 
Our team is announcing new signings and is trying to provide fans with other important information for next season within the framework of a press conference . The event can be followed online.
The goal was close, but then...

The goal was close, but then...

2020. May. 24. #DKKA utánpótlás

[Teener I.]

Our youngsters had a realistic chance of making it to the final four of the teener I. league.

We were finally able to meet! Everyone is healthy, the work can start!

We were finally able to meet! Everyone is healthy, the work can start!

2020. May. 18.

Now the full staff of DKKA appeared on Monday morning at the professional meeting that prepares the next season, to which the captain of the team, Babai Szalai, was also invited. Of course, everyone followed the emergency rules.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat