„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Sima vereség a fővárosban

2015. Feb. 18.
  • Facebook

Nem sikerült megnehezíteni a Ferencváros dolgát együttesünknek, mely 38-24-re kikapott a két gárda ma esti bajnoki mérkőzésén a fővárosban.

A Ferencváros elleni mérkőzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket ma este együttesünk. Az összecsapásnak egyértelműen a hazai környezetben szereplő fővárosiak voltak az esélyesei, s tisztában volt ezzel Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki a találkozó előtt azt tartotta fontosnak, hogy minden játékosának lehetőséget adjon a játékra.

Az összecsapás nem is kezdődött rosszul a mieink számára, hiszen az első öt-hat percben tartotta is együttesünk a zöld-fehérek tempóját sőt, még a nyolcadik percben is egált mutatott az eredményjelző (5-5), ám ahogy megtalálta védekezését a fővárosi alakulat, egyből meglépett a Kohásztól, s a játékrész derekán már időt kellett kérnie Mátéfi Eszternek (11-6). A rövid pauzát követően még egyszer feljött három találatra együttesünk, ám 11-8 után a hazaiaknak szinte minden, együttesünknek viszont szinte semmi nem jött be, s a Fradi egy 7-1-es periódussal eldöntötte a mérkőzést (18-9).

A félidei szünethez érve 20-11-re vezettek a házigazdák, akik a térfélcserét követően sem engedték közelebb magukhoz együttesünket, melyben – a szakvezetése ígéretéhez híven – minden játékos lehetőséget kapott. Nem sokat törődtek a védekezéssel a felek, de továbbra is a fővárosiak voltak a pontosabbak, így a mérkőzés 44. percében már tizenhárom találattal álltak jobban a Kohásznál (28-15). A mérkőzés hajrája izgalmat nem, viszont továbbra is gólerős játékot hozott, s bár 35-24-nél volt még lehetőség a szépítésre, az utolsó percek sem a mieink elképzelései szerint alakultak, így a Fradi zárta három újabb találattal a meccset, melyen végül fölényes, 38-24-es sikert aratott Elek Gábor csapata.

A vereség mértéke fájdalmas lehet, de sajnos jelenleg ez a papírforma, készülni kell tovább becsülettel, mert a következő napokban sem vár könnyű feladat Ferlingékre, akik szombaton a Győrt fogadják hazai környezetben, míg egy hét múlva újra a Fradi-pályán lépnek pályára, akkor már a Magyar Kupában.

FTC-Rail Cargo Hungária – DKKA
38-24
(20-11)
FTC: Szikora – Kovacsicz 4, Soós 3, Mészáros 1, Tomori 7, Szucsánszki 6, Szarka 1. Csere: Tomasevics (kapus), Szamoránsky P. 8, Pena 4, Lukács 2, Vérten, Faluvégi 2. Vezetőedző: Elek Gábor.
DKKA: Víg – Azari, Triscsuk 2, Ferling 5, Takács B. 1, Bulath 8, Vincze M. Csere: Triffa (kapus), Kamper 1, Rádl 1, Takács D. 1, Berta 3, Hosszú 1, Gera 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

 

További hírek

This time Loki won

This time Loki won

2021. Apr. 25.

Our team committed lots of annoying mistakes and suffered an unexpected large defeat.

We won the second leg too!

We won the second leg too!

2021. Apr. 10.

DKKA won 32-27 against Mosonmagyaróvár, making it to the semifinals of the League Cup with a double success.

A painful defeat

A painful defeat

2021. Apr. 02.

Although being ahead with four goals in the second half, after committing many mistakes we suffered a two goal defeat at the end.

Advantage gained

Advantage gained

2021. Mar. 30.

After a tight first half, the adult team of our academy won 31-24 in the first leg of the League Cup quarterfinals.

The girls fought well!

The girls fought well!

2021. Mar. 27.

Despite the efforts Ferencváros won the match at Elek Gyula Arena today afternoon.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat