„ACÉL A SZÍV!”
A maximum kell Érden is
A bajnoki bronzpárharc első mérkőzésére készül együtteüsnk. Az Érd elleni szerda esti találkozón rettentő kemény küzdelemre számít a dunaújvárosi csapatvezetés is.
A bajnoki bronzcsata első felvonását játssza szerdán este hat órától Érden csapatunk. Mátéfi Eszter tanítványai nagyon készülnek a két nyert mérkőzésig tartó párharc első összecsapására, hiszen a tavalyi szezonban éppen szerdai ellenfelünk volt az, mely kettő büntetőkkel megnyert találkozóval elhalászta előlük a dobogó harmadik fokát. A feladat azonban nem egyszerű, mert az érdiek nagyon összeálltak a bajnokság második felére, míg a mieinktől két kulcsember is hiányozni fog a párharc találkozóin.
Ezzel együtt is a sikerben reménykedik akadémiánk szakmai vezetője, Radulovics Bojána, aki szerint együttesünk minden tagjának a maximumot kell nyújtania a sorozat összes mérkőzésén.
- Triffa Ágnes és Kamper Olívia sérülése érzékeny veszteség számunkra, ráadásul utóbbira legalább fél évig nem is számíthatunk, annyira komolynak bizonyult vállsérülése. Így persze lényegesen több feladat hárul a csapat többi tagjára, s ahhoz, hogy megnyerjük a bronzérmet, mindenkinek tudása legjavát kell nyújtania holnap, valamint a bronzcsata többi felvonásán is. Az érdiek masszív, jó csapatot alkotnak, rendkívül stabil védelemmel, vagyis lesz dolgunk bőséggel, de bízom a szép eredmény elérésében már a holnapi, érdi összecsapáson is.
Nagy várakozással tekint a szerdai mérkőzés elé vezetőedzőnk, Mátéfi Eszter is, aki biztos abban, hogy nagyon szoros párharcot vívnak majd az érdiekkel, de erősen reméli, hogy nem a tavalyi eredménnyel ér majd véget a sorozat.
- Egész évben keményen dolgoztunk, s most eljutottunk oda, hogy ennek learathatjuk a gyümölcsét, vagyis nagyon szeretnénk megszerezni a bajnokság harmadik helyét. Ez persze nem lesz egyszerű, mert ellenfelünk kiváló csapatot alkot, míg nálunk két alapember hiányzik majd a találkozókról. Remélem, hogy a csapat tagjai is átérzik, hogy miért is küzdünk, s a maximumot fogják nyújtani már holnap is, de az biztos, hogy rettentő nehéz feladat vár ránk, én személy szerint nagyon kiélezett, szoros párharcra számítok. Az biztos, hogy védekezésben keményen, határozottan kell teljesítenünk, minél több segítséget adni kapusainknak, míg támadásban elengedhetetlen lesz a nyugodt, taktikus játék, s a lehető legjobb helyzetkihasználás. Tisztában vagyunk ellenfelünk erényeivel, s hibáival is, de nekünk elsősorban saját magunkkal kell foglalkoznunk, s arra figyelnünk, hogy a lehető legjobban oldjuk meg feladatainkat, csak úgy lehet esélyünk a győzelemre.
További hírek
Triscsuk Krisztina in red&white again
2019. May. 31.Mátéfi Eszter, professional vice-director of DKKA announced a surprise signing for the handball lovers of Dunaújváros.
A defeat beyond all understanding
2019. May. 04.We suffered a two goal defeat from Budaörs Handball.
This time Fehérvár won
2019. Apr. 27.For like 40 minutes the chance was there to get points from Székesfehérvár, but the home team was better today and gained a 27-23 victory against the Kohász girls.
A well fought game
2019. Apr. 20.Our girls gained a three-goal victory wit a final score of 23-20 against Mosonmagyaróvár in the Arena today.
Announcement - new stamps with sequence numbers
2019. Apr. 17.Numbered new stamps have been released at DKKA.