„ACÉL A SZÍV!”
Győzni kell ma este!
A bajnoki bronzpárharc második mérkőzését játssza ma este hat órától a csapatunk, melynek győznie kell az Érd ellen érmes reményei életben tartásához.
Nem úgy alakult a együttesünk legutóbbi mérkőzése, ahogy azt a csapat tagjai, vezetése, s szurkolói remélték, ugyanis Ferlingék 24-18-as vereséget szenvedtek Érden a bajnokiság harmadik helyéért folytatott párharc első felvonásán. A pénteki összecsapáson sajnos megérdemelten nyertek a házigazdák, akik támadásban és védekezésben is a mieink fölé nőttek, így biztos játékkal szereztek előnyt a két nyert mérkőzésig tartó sorozatban.
Melynek második találkozóján ma este hat órától csapnak össze a felek, ezúttal már a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol Mátéfi Eszter tanítványainak mindenképpen nyerniük kell ahhoz, hogy maradjon esélyük a bajnokság harmadik helyének megszerzésére. Ehhez viszont az érdinél lényegesen jobb teljesítmény kell a csapat tagjaitól, főleg úgy, hogy a vendégek hosszabb kispaddal rendelkeznek, vagyis aki pályára lép együttesünk színeiben a ma esti összecsapáson, annak tudása legjavát kell nyújtania a győzelem megszerzéséért.
Tisztában van ezzel vezetőedzőnk, Mátéfi Eszter is, aki természetesen bízik a "hosszabbítást", vagyis a harmadik meccset jelentő siker kivívásában, amiben reményei szerint a rutin, s a hazai pálya is segítheti együttesünket.
- Amennyiben az alapszakaszban nyújtott jó teljesítményünkkel megteremtettük magunknak az esélyt arra, hogy éremért játszhassunk, úgy természetesen szeretnénk élni is ezzel, ezért nem lehet más célunk, csak a győzelem megszerzése. Kielemeztük, átbeszéltük az érdi mérkőzést, tudjuk, hogy hogy támadásban mindenképpen javulnunk kell, de védekezésben is több variációval készülünk, hiszen ellenfelünk egy jól felkészült csapat. Az óvatoskodás ideje lejárt, itt egy vereség esetén már nincs javítási lehetőségünk, ezért mindent el kell követünk a győzelemért, s bízom abban, hogy ezt mindenki át is érzi. ugyan ellenfelünk kispadja hosszabb, nekünk több rutinos játékosunk van, s remélem, hogy ez is segít majd abban, hogy győztesen hagyjuk el a pályát ma este. A helyzetünket nehezíti, hogy Rádl Tímea megsérült az első meccsen, s ugyan tegnap már edzett, de a játéka erősen kérdéses. Bízunk magunkban, s abban is, hogy szurkolóink ismét mellénk állnak ma este, s a segítségükkel sikerül megnyernünk a párharc második találkozóját.
További hírek
This time Loki won
2021. Apr. 25.Our team committed lots of annoying mistakes and suffered an unexpected large defeat.
We won the second leg too!
2021. Apr. 10.DKKA won 32-27 against Mosonmagyaróvár, making it to the semifinals of the League Cup with a double success.
A painful defeat
2021. Apr. 02.Although being ahead with four goals in the second half, after committing many mistakes we suffered a two goal defeat at the end.
Advantage gained
2021. Mar. 30.After a tight first half, the adult team of our academy won 31-24 in the first leg of the League Cup quarterfinals.
The girls fought well!
2021. Mar. 27.Despite the efforts Ferencváros won the match at Elek Gyula Arena today afternoon.