„ACÉL A SZÍV!”
Biztos győzelem az olaszok ellen
Hasznos edzőmérkőzést játszott az olasz válogatottal felnőtt együttesünk, mely végül sima, 37-24-es győzelmet aratott vendégei felett.
Hosszú idő, közel három hét elteltével játszott újra mérkőzést akadémiánk felnőtt együttese, mely délután egy órától az olasz válogatottat látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A mérkőzés mindkét csapat számára fontos volt, hiszen míg ellenfelünk az Európa-bajnoki selejtezőkön hasznosíthatja ma szerzett tapasztalatait, addig a Kohász kézilabdázóinak a Siófok elleni hétvégi bajnoki előtt jelenthetett sokat a felkészülésben a mai hatvan perc.
Zdravko Zovko első dunaújvárosi összecsapásán az Oguntoye, Azari, Kovács, Bulath, Triscsuk, Takács Dusmáta, Vincze kezdőcsapatnak szavazott bizalmat, mely két gyors góllal kezdte a háromszor húsz perces etapokra lebontott meccset. Az olaszok a mérkőzés elején még kissé álmosan játszottak, s hamar időt is kért szakvezetőjük, Maria Radoi, hiszen a 10. percben már 7-3-as hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A rövid pauza után össze is kapták magukat a vendégek, s erőszakosabb védekezésüknek a mieink támadójátéka látta kárát. Ezt a 13. percig bírta nézni Zdravko Zovko, aki gyorsan magához is rendelte tanítványait, s mivel ezt követően sem tetszett neki, amit látott, így öt minutummal később újra megosztotta elképzeléseit a csapat tagjaival (11-8).
A második húsz percben egyre több lehetőséget kaptak azok, akik addig nem léptek pályára, így Klujber Katrin, Nick Viktória és Takács Bianka is beszállt a játékba. A meccs színvonala hagyott némi kívánni valót maga után, ám ez nem volt meglepő, hiszen többfajta felállással próbálkozott mindkét alakulat, így akadtak azért hibák támadásban, s védekezésben egyaránt. A Zovko-csapat így is növelni tudta előnyét, melyet a 30. percre megdupláztak Kovácsék sőt, a második "harmad" végén már kilenc találattal álltak jobban ellenfelüknél (25-16).
Az utolsó felvonásban hamar meg is lett a "tíz közte", ám a lelkes, s több szép támadást is vezető olaszok sorozatban három gólt szerezve jelezték, hogy nem adják fel a meccset (28-20). Jött is a hazai időkérés, mely után újra összeszedte magát a Kohász, s mivel az olaszok is egyre inkább elfáradtak, ismét nőni kezdett a két gárda közti különbség. A véghajrában is az történt a pályán, amit a mieink elképzeltek, így végül sima, 37-24-es győzelmet arattak Bulath Anitáék, akik legközelebb vasárnap délután egy órától, a Siófok elleni mérkőzésen lépnek pályára, ám akkor már a bajnoki pontokért.
A találkozó után Zdravko Zovko vezetőedző elmondta, hogy számukra most minden edzés, minden mérkőzés nagyon fontos a bajnoki felkészülés szempontjából, s nem volt ez másként ma sem. Vezetőedzőnk szerint nagyon hasznos volt az olaszok elleni találkozó, melyen a különböző védekezési variációk gyakorlásán volt a fő hangsúly, ám azt a horvát szakember elmondta, hogy a Siófok elleni vasárnapi meccsig még finomítaniuk kell a játékelemeken.
DKKA – Olaszország 37-24 (11-8, 25-16)
DKKA: Oguntoye, Azari 6, Kovács 8, Bulath 5, Triscsuk 5, Takács D. 3, Vincze 2. Csere: Triffa, Nagy É. (kapusok), Szalai 3, Takács B. 3, Klujber 1, Kamper, Hajtai 1, Nick, Ferenczy. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
További hírek
Lots of goals and a defeat
2022. Oct. 12.Despite the thirty-one goals scored, the adult team of our academy had no chance for a close match in the league against Mosonmagyaróvár.
Newcomer on board
2022. Oct. 11.With Kata Farkas joining our team our squad is getting extended with a young but well-rounded player.
Important points kept at home
2022. Sep. 24.In a chaotic game our girls were the better team on the court against MTK.
No surprises
2022. Sep. 16.Although DKKA kept the pace for a long time with the opponent, mostly due to a bad 8 minutes at the end of the first half, they lost against DVSC.
A thrilling draw away from home
2022. Sep. 09.The adult team of our academy achieved a 26-26 draw with a goal scored in the last second against Alba FKC.