„ACÉL A SZÍV!”
Egy oda, egy ide
Egy nem várt vereséggel kezdte az Erima Gyermekbajnokság második fordulóját akadémiánk csapata, mely gyorsan felállt a pofonból, s egy szép sikerrel javította kisiklását.
Az Erima Gyermekbajnokság újabb fordulójában szerepelt hétvégén a akadémiánk gyerekcsapata, mely az első fordulóban elért eredmények alapján esélyesként várta a sorozat gárdonyi játéknapját. A dunaújvárosi fiataloknak azonban rögtön az első meccsen egy kellemetlen meglepetésben volt részük, hiszen a házigazdák együttese bátran, jól játszva győzte le 15-13-ra a kissé figyelmetlen, majd görcsösen kézilabdázó akadémistákat. A nap második mérkőzése, az FKC elleni találkozó előtt tartott is egy kisebb fejmosást tanítványainak Takács Józsefné edző, s a kritika jól is jött a csapatnak, mely remek játékkal, 26-16-ra gyűrte le a fehérváriakat.
Eredmények:
DKKA – Gárdony-Pázmánd 13-15 (8-9)
DKKA – FKC II. 26-16 (12 – 10)
Összeállítás, gólszerzők: Di Maio Dóra, Tóth Szófia (kapusok) – Matucza Gabriella (5), Gál Borbála (2), Jánosházi Mónika (3), Kátai Edina, Keresztes Eliza (2), Jilling Linett (7), Szalai Vivien (1), Slett Enikő, Somogyi Anna (5), Furka Alíz (10), Varga Anna (1), Wenszky Dorka(4). Edző: Takács Józsefné.
További hírek
Lots of goals and a defeat
2022. Oct. 12.Despite the thirty-one goals scored, the adult team of our academy had no chance for a close match in the league against Mosonmagyaróvár.
Newcomer on board
2022. Oct. 11.With Kata Farkas joining our team our squad is getting extended with a young but well-rounded player.
Important points kept at home
2022. Sep. 24.In a chaotic game our girls were the better team on the court against MTK.
No surprises
2022. Sep. 16.Although DKKA kept the pace for a long time with the opponent, mostly due to a bad 8 minutes at the end of the first half, they lost against DVSC.
A thrilling draw away from home
2022. Sep. 09.The adult team of our academy achieved a 26-26 draw with a goal scored in the last second against Alba FKC.