„ACÉL A SZÍV!”
Szép hétvége az Erima bajnokságban
A Bábolna ellen aratott fölényes győzelem mellett egy nagyon értékes döntetlent tudott felmutatni vasárnap akadémiánk U11-es kézilabda csapata az Erima Gyermekbajnokságban.
Gárdonyban léptek pályára vasárnap akadémiánk U11-es kézilabdázói, akik a Bábolna, valamint a Dorog együtteseivel mérték össze erejüket az Erima Gyermekbajnokság újabb fordulójában. Takács Józsefné tanítványai a Bábolna ellen kezdték a sorozatot, s ahogy várható volt, túl sok izgulni valója nem volt a szakvezetésnek, mert a pályára lépő dunaújvárosi fiatalok éltek az edzőjük adta lehetőséggel, s nagyon sima, 25-5-ös győzelmet arattak.
A Dorog elleni mérkőzés viszont nagyon nehéznek ígérkezett, hiszen egy olyan csapat volt a mieink ellenfele, melyet előzetesen esélyesebbnek véltünk a győzelem megszerzésére. Akadémiánk U11-esei azonban végig nagyon koncentráltan játszottak, több remek megoldással örvendeztették meg az értük szorítókat, s egy bravúros, 17-17-es döntetlennel bizonyították szakvezetőjüknek, hogy jó úton járnak, így Takács Józsefné érthetően elégedett volt tanítványaival, akik közül Varjas Lara, Sztanó Kincső és Kiss Flóra remekjátékát emelte ki utánpótlás csapatunk edzője.
Eredmények, összeállítás és gólszerzők:
DKKA – Bábolna 25-5 (14-2)
DKKA – Dorogi ESE 17–17 (9 -7)
A csapat tagjai: Fülöp Fanni, Péli Dorottya (kapusok) – Szabó Daniellea (3), Wenszky Janka (2), Varjas Lara (12), Imre Viktória, Bankó Zoé (2), Sztanó Kincső (8), Dobos Hanna (2), Kiss Flóra (5), Szappanos Vivien (2), Varga Tessza (2), Váradi Hanna (4). Edző: Takács Józsefné.
További hírek
New coaches at the Academy
2021. Aug. 04. #DKKA utánpótlásAlready this week, our youth teams have also started the preparation.
The draw for the league is ready
2021. Jul. 23.The team of the Dunaújvárosi KKA will start and finish the 2021/2022 championship season at home.
Adults at work again!
2021. Jul. 19.With a new professional director, the adult team of our academy started the preparations for the 2021/2022 season with almost complete framework.
They are professionals
2021. Jul. 17. #DKKA utánpótlásThree young players have signed a long-term contract with our team.
Nothing was given easily this year!
2021. Jun. 19.The team had to be re-built several times, a lot of bad things hit us, but the adults of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy can be professionally satisfied with this season.