„ACÉL A SZÍV!”
Ma már a bajnok ellen
A címvédő, s jelenleg is listavezető Ferencváros otthonában lép pályára ma este hat órától csapatunk az NB I tizenhatodik fordulójában.
A Győr elleni kupavereség után újabb feladat vár együttesünkre, mely ma este hat órától a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában lép pályára az NB I-es pontvadászat tizenhatodik fordulójában. A találkozó esélyesének egyértelműen a jelenleg is listavezető fővárosi alakulat számít, mely az idei szezonban eddig lejátszott tizenöt mérkőzéséből tizennégyet megnyert, s csak egyetlen döntetlen rontja majdnem hibátlan mérlegét.
Ezt a döntetlent azonban éppen a mieink ellen érték el a fővárosi zöld-fehérek, méghozzá úgy, hogy a két csapat szeptemberi találkozóján már hat góllal is vezetett a Kohász, ám a véghajrát a Fradi bírta jobban, mely 29-29-es döntetlenre mentette az összecsapást. Amennyiben ma is pontosztozkodással érne véget a két gárda mérkőzése, az még az őszinél is sokkal nagyobb meglepetést jelentene. Hazai környezetben ugyanis egyértelműen a fővárosiak a meccs esélyesei, akik januárban valósággal szárnyalnak a bajnokságban, hiszen eddig lejátszott négy meccsük legszorosabbja is egy tizenkét gólos győzelem volt.
A DKKA kézilabdázói nyilván szeretnének szorosabb eredményt elérni ma este, ám ahhoz, hogy ez sikerüljön, a szezon talán legjobb játékára lenne szükség, ami a rettentően fárasztó januári program véghajrája felé finoman szólva sem tűnik egyszerűnek. Egy biztos, a remélt jó eredmény eléréséhez támadásban és védekezésben is extrát kellene nyújtania együttesünknek, mely sérült nélkül, a legjobb összeállításban várja a bajnok elleni rangadót.
További hírek
Lots of goals and a defeat
2022. Oct. 12.Despite the thirty-one goals scored, the adult team of our academy had no chance for a close match in the league against Mosonmagyaróvár.
Newcomer on board
2022. Oct. 11.With Kata Farkas joining our team our squad is getting extended with a young but well-rounded player.
Important points kept at home
2022. Sep. 24.In a chaotic game our girls were the better team on the court against MTK.
No surprises
2022. Sep. 16.Although DKKA kept the pace for a long time with the opponent, mostly due to a bad 8 minutes at the end of the first half, they lost against DVSC.
A thrilling draw away from home
2022. Sep. 09.The adult team of our academy achieved a 26-26 draw with a goal scored in the last second against Alba FKC.