„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A hét gólból kettő maradt

2016. Apr. 24.
  • Facebook

Hiába vezetett hét góllal is, csak 27-25-re nyert a Vác elleni mérkőzésen együttesünk a sportcsarnokban ma este.

A Vác elleni hazai mérkőzéssel folytatta a rájátszás küzdelmeit ma délután öt órától felnőtt csapatunk, ám a remélt dobogós harcok helyett csak az 5-8. hely volt a tét együttesünk számára. A találkozó előtt az volt a legnagyobb kérdés, hogy sikerült-e magát fejben rendbe tennie együttesünknek a Debrecen elleni fiaskó után, ám választ erre ma sem kaptunk, mert szebbik és sajnos a kevésbé előnyös arcát is megmutatták ma Zdravko Zovko tanítványai.
Az látszott már a mérkőzés elején, hogy bizonyítani szeretne együttesünk, mert védekezésben keményen, határozottan igyekezett megakadályozni a váciak gólszerzési lehetőségeit, ugyanakkor az ellenfél kapuja előtt lassan, körülményesen játszottak a mieink, így az első negyed óra felé közeledve még mindig csak 5-5-ös állást mutatott az eredményjelző. Basic kiállítása alatt azonban három gólt szerzett a Kohász, mely 8-5-re meglépett ellenfelétől, s bár innen a váciak még feljöttek egy találatra, az első játékrész második fele egyértelműen a Kohászé volt.

A fölény oka a jó dunaújvárosi védekezés volt, ugyanis a vendégek egyre ritkábban találtak utat a mieink kapujához, s ha sikerült is egy-egy lövésük, még mindig ott volt a meccs elején kisebb sérülést elszenvedő Oguntoye Viktória, aki kottából olvasta a váciak próbálkozásait. A jó védekezés megadta az önbizalmat a támadásokhoz is, szép figurákkal, nagy lendülettel alakította ki helyzeteit a DKKA, s mivel ezeket – ekkor még - remek százalékkal értékesítették is Kovács Annáék, fokozatosan nőni kezdett az előnyük (13-8). A félidő hajrájában ugyan megtörte hosszú, közel tízperces gólcsendjét az ellenfél is, ám Triscsuk és Kovács újabb találatai után nyugodtan, 16-9-es vezetéssel vonulhattunk a szünetre.
A második felvonást valamivel jobban kezdték a váciak, ám két kihagyott hazai ziccer után sem aggódtunk még, mert Triscsuk duplája után újra hét gól volt a mieink előnye (19-12). Sajnos Oguntoye a 37. percben jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot, s bár Triffa is két védéssel szállt be, mégsem úgy alakult a találkozó, ahogy azt reméltük. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy védekezésben és támadásban sem tudtuk megismételni a korábbi jó teljesítményt, mindkét kapu előtt kihagyott a mieink figyelme, ami könnyen kapott gólokat, valamint sorozatban kihagyott ziccereket eredményezett (21-17).

A váciak megérezték, hogy lehet keresnivalójuk, s mivel együttesünk nem tudott ismét felpörögni, a vendégek egyszerű játékkal csökkentették tovább hátrányukat, s az 51. percben ár csak kettő góllal állt jobban ellenfelénél a Kohász (23-21). Kovács Anna gólja után ugyan még örülhettünk, de egy újabb 0-3-as szakasz után 24-24 volt az állás, s újra időt kellett kérnie Zdravko Zovkonak, hogy legalább a győzelem meglegyen. Az utolsó öt percben megint keményebben védekezett a DKKA, de a ziccerek kihasználásával továbbra is meggyűlt a baja a mieinknek, akik végül 27-25-re behúzták a mérkőzést, ám az már most borítékolható, hogy kőkemény csata vár rájuk a május 11-i váci visszavágón, ahol csak akkor lehet esélyünk a továbbjutásra, ha végre hatvan percen keresztül képesek lesznek koncentrálni.

Érthetően elégedetlen volt a meccs után vezetőedzőnk, Zdravko Zovko is, aki a győzelmet fontosnak tartotta, de mint azt elárulta, csak magának köszönhette azt csapatunk, hogy minimális előnnyel utazhat majd a visszavágóra.
"A Debrecen elleni mérkőzés után fontos volt, hogy nyerni tudjunk, s ugyan ezt sikerült is elérnünk, az nagyon bánt, hogy nem tanultunk a közelmúltban elkövetett hibáinkból. egy mérkőzésen nem elég harminc percen keresztül koncentrálni, ez bebizonyosodott az előző mérkőzéseinken, s bebizonyosodott most is, csak saját magunknak köszönhetjük azt, hogy nem kényelmes előnyből vághatunk majd neki a visszavágónak" – fogalmazott a DKKA szakvezetője.

DKKA – Ipress Center-Vác 27-25 (16-9)

DKKA: Oguntoye, Vincze 3, Triscsuk 6, Szalai 1, Takács 6, Kovács 5, Azari 4. Csere: Triffa (kapus), Hajtai 1, Bulath, Horváth, Kamper, Klujber 1, Ferenczy. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

főoldali kép: dunaujvaros.com

 

További hírek

Lots of goals and a defeat

Lots of goals and a defeat

2022. Oct. 12.

Despite the thirty-one goals scored, the adult team of our academy had no chance for a close match in the league against Mosonmagyaróvár.

Newcomer on board

Newcomer on board

2022. Oct. 11.

With Kata Farkas joining our team our squad is getting extended with a young but well-rounded player.

Important points kept at home

Important points kept at home

2022. Sep. 24.

In a chaotic game our girls were the better team on the court against MTK.

No surprises

No surprises

2022. Sep. 16.

Although DKKA kept the pace for a long time with the opponent, mostly due to a bad 8 minutes at the end of the first half, they lost against DVSC.

A thrilling draw away from home

A thrilling draw away from home

2022. Sep. 09.

The adult team of our academy achieved a 26-26 draw with a goal scored in the last second against Alba FKC.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat