„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Szép búcsú a hazai pályától

2016. May. 20.
  • Facebook

Az első félidőben még akadozott a gépezet, de végül simán, 34-26-raq nyert együttesünk a Fehérvár KC elleni helyosztó első mérkőzésén.

A bajnokság ötödik helyéről döntő párharcának első mérkőzését játszotta ma este a Fehérvár KC ellen akadémiánk felnőtt együttese. Zdravko Zovko tanítványai természetesen a siker reményében várták az idei szezon utolsó hazai összecsapását, ám azzal mindenki tisztában volt, hogy nehéz feladat vár a mieinkre az utóbbi időben remek formát mutató székesfehérváriak ellen.
Mint azt György László másodedző a kezdés előtt elmondta, a meccs legnagyobb kérdése az lesz, hogy miként tudják motiválni magukat együttesünk tagjai a hosszú szezon véghajrájában, s az első húsz perc alapján nagyon úgy tűnt, hogy nem igazán jön ez össze kézilabdázóinknak. Ugyan a mérkőzés első találatát Azari Fruzsina jegyezte, de erre sorozatban négy góllal válaszoltak a vendégek, miközben a mieink támadásban és védekezésben is komoly hibákat vétettek (1-4). A folytatásban úgy tűnt, hogy kihúzza magát a gödörből csapatunk, mely Takács Dusmáta, Triscsuk Krisztina és Kovács Anna góljaival kiegyenlített, ám a támadásban elkövetett hibák miatt a 15. percben muszáj volt időt kérnie Zdravko Zovko vezetőedzőnek (5-7).

Szerencsére a mieink feljavuló védekezésével a vendégek is egyre kevesebbet tudtak kezdeni, s mikor a 22. percben Azari Fruzsina újra egyre csökkentette a Kohász hátrányát, már egykori játékosunknak, Deli Ritának kellet magához hívni tanítványait (7-8). A fehérváriak időkésére után sem tudott mit kezdeni a DKKA játékával a székesfehérvári alakulat, így Triscsuk duplája után már a mieinknél volt az előny sőt, egy 4-0-s hazai rohamot követően már 13-9-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző. Ugyan a félidő utolsó találatát a megyei rivális szerezte, az első húsz perc riasztó játéka ellenére mindenképpen biztatónak tűnt a 13-10-es Kohász-előny.

Főleg úgy, hogy a második felvonásból még másfél perc sem telt el, mikor Deli Rita kikérte idejét, hiszen a Vincze Melinda két gyors lerohanásból is mattolta Herr Orsolyát (15-10). Úgy tűnt, hogy a szakember intelmei hatottak is játékosaira, mert hiába nem tudott lényegesen közelebb kerülni csapatunkhoz a fehérvári alakulat, legalább nem nőtt tovább a két gárda közti differencia (19-14). Elég volt azonban egy újabb fehérvári megtorpanás, s Szalai egy szép átlövésből, míg Bulath egy szemfüles labdaszerzés után is betalált a vendégek kapujába, s a mérkőzésen először már hét találattal állt jobban vetélytársánál a Zovko-alakulat (24-17).

A vendégek közül egyedül Mayer Szabina próbálta tartani a lépést a mieinkkel, de hiába szerzett újabb és újabb találatokat, a túloldalon több jó egyéni teljesítménynek is örülhetett a hazai szakvezetés, így tovább nyílt az olló a két csapata között, s a 49. percben már 27-17-es előnyt harcolt ki magának a DKKA. A mérkőzés véghajrája már semmi izgalmat nem tartogatott, mert együttesünk magabiztosan tartotta vezetését, s ugyan az utolsó pár percben a vendégek voltak valamivel pontosabbak, a Kohász csapata végül 34-26-os győzelemmel búcsúzott el hazai közönségétől, s tetemes előnyének köszönhetően igen kedvező helyzetből várhatja a párharc csütörtöki, székesfehérvári visszavágóját.

Mestermérleg:

Zdravko Zovko: - Igen lassan kezdtük a mérkőzést, nagyon sok hibával játszottunk, de végül mégis biztosan tudtunk nyerni. Az eredmény jobb, mint a mutatott játékunk, a nyolcgólos előny tetemesnek tűnik, de nehéz visszavágóra számítok, amire muszáj lesz még egyszer felpörögni a csapat tagjainak.

Deli Rita: - Nagyon sok hibával, pontatlanul játszottunk ma este, ez vezetett a nyolcgólos vereségünkhöz. Sajnálom, hogy ilyen nagy különbséggel kaptunk ki, így rendkívül nehéz dolgunk lesz a csütörtöki visszavágón.

DKKA – Fehérvár KC 34-26 (13-10)

DKKA: Oguntoye, Azari 4, Kovács A. 3, Bulath 3 (1), Takács D. 3, Triscsuk 8 (3), Vincze 5. Csere: Triffa (kapus), Horváth B. 3, Szalai 5, Hajtai, Nick, Klujber. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

Fehérvár KC: Herr O. –, Mayer 8, Gjorgijevska 2, Hajduch, Bandelier 1, Ishitate, Kazai 3. Csere: Tillinger 4 (1), Herr A. 5, Hudra, Tanabe 1, Utasi 2 (1), Májer. Vezetőedző: Deli Rita.

Főoldali kép: Sándor Judit (Dunaújváros Online)

További hírek

Professional staff unchanged

Professional staff unchanged

2021. May. 10.

Attila Vágó remains in charge as the head coach of our adult team.

A wonderful win at home

A wonderful win at home

2021. May. 08.

DKKA hosted the team of Vác residing in the 3rd place on the league table before the match.

Easy win on the first game

Easy win on the first game

2021. May. 04.

In the League Cup we gained a confident, 40-22 victory against Vasas SC.

We could be hopeful for 15 minutes only

We could be hopeful for 15 minutes only

2021. May. 01.

Much more effective in front of both goals, MTK defeated the adult team of our academy by eleven goals, 34-23.

MKSZ decided to end youth contests

MKSZ decided to end youth contests

2021. Apr. 30. #DKKA utánpótlás

The Professional and Competition Committee of the Hungarian Handball Association (MKSZ) declared to end all the youth series of competitions for the season 2020-2021. They are however giving the opportunity to teams to organize tournaments for the period between 22nd May and 30th June 30.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat