„ACÉL A SZÍV!”
Fehérváron is győzni szeretnénk
Az idei bajnoki szezon utolsó mérkőzését játssza ma este a Fehérvár KC otthonában együttesünk, mely nyolcgólos előnyből várja az ötödik helyről döntő párharc második összecsapását.
A 2015/2016-os bajnokság utolsó találkozóját játssza ma este hat órától Székesfehérváron felnőtt csapatunk, mely az ötödik helyről döntő párharc visszavágóján lép pályára a Fehérvár KC otthonában. Bulath Anitáék igen kedvező helyzetből várhatják a ma esti összecsapást, ugyanis a dunaújvárosi odavágón riasztó első húsz percet követően valósággal átgázoltak ellenfelükön, s 34-26-os győzelmet arattak.
Ezt a nyolcgólos előnyt kellene tehát megőriznie kézilabdázóinknak ahhoz, hogy a fájdalmas negyeddöntős búcsút követően legalább az ötödik helyet megszerezzék, ám az biztos, hogy a megyei rivális nem fogja megkönnyíteni a mieink dolgát. Ellenfelünknek ugyanis az elrontott alapszakaszt követően már sikerült egy bravúrt bemutatnia a Siófok legyőzésével, s az garantálható, hogy ma is mindent el fog követni azért, hogy felülmúlja a Kohász csapatát.
A mieink azonban nem számolgatnak, s mint azt György László másodedző elárulta, nem az előny megőrzéséért, hanem a győzelemért lépnek pályára ma este is.
"Ugyan az előnyünk megnyugtatónak tűnhet, semmiképpen sem dőlhetünk hátra a mai mérkőzésen, mert akkor komoly meglepetésben lehet részünk, amit természetesen el szeretnénk kerülni. Voltak ugyan erre utaló jelek, de úgy gondolom, hogy sikerült megértetni a lányokkal, hogy nem azt kell számolgatnunk, mennyi az előnyünk, hanem azt, hogy miként tudjuk újra legyőzni a székesfehérvári csapatot. A heti gyakorlásaink ezzel együtt jó hangulatban teltek, mindenki tudja, hogy mi a tét, mindenki tudja, hogy ezért mit kell megtennie. Ennek ellenére persze nem lesz könnyű feladatunk, mert a fehérváriak jó csapatot alkotnak, s hazai pályán mindenképpen nyerni akarnak ellenünk. Ahhoz, hogy mi hagyhassuk el győztesen a pályát ma este, nagyon jól kell védekeznünk, s az ebből szerzett labdákkal meg kell próbálnunk sikeresen lerohanni ellenfelünket. Nehéz meccs vár tehát ránk, de hiszek abban, hogy másodszor is felül tudjuk ellenfelünket, s szépen, győzelemmel veszünk búcsút az idei szezontól" – fogalmazott György László, a DKKA felnőtt együttesének másodedzője.
Ahogy azt szurkolóink megszokhatták már, médiastábunknak köszönhetően a ma esti összecsapásról is élő videóközvetítésben számolunk be. A közvetítést a szokásos felületen, a sportstream oldalán követhetik figyelemmel drukkereink.
További hírek
New coaches at the Academy
2021. Aug. 04. #DKKA utánpótlásAlready this week, our youth teams have also started the preparation.
The draw for the league is ready
2021. Jul. 23.The team of the Dunaújvárosi KKA will start and finish the 2021/2022 championship season at home.
Adults at work again!
2021. Jul. 19.With a new professional director, the adult team of our academy started the preparations for the 2021/2022 season with almost complete framework.
They are professionals
2021. Jul. 17. #DKKA utánpótlásThree young players have signed a long-term contract with our team.
Nothing was given easily this year!
2021. Jun. 19.The team had to be re-built several times, a lot of bad things hit us, but the adults of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy can be professionally satisfied with this season.