„ACÉL A SZÍV!”
Ezúttal sima győzelem
Tizenöt gólos, 34-19-es győzelmet aratott együttesünk a horvát bajnokság legutóbbi bronzérmese ellen.
Nem sokat pihenhettek németországi edzőtáboruk után akadémiánk felnőtt csapatának játékosai, akik a vasárnapi hazaérkezést követően kedden már munkába álltak, majd a kőkemény edzések után csütörtökön útra keltek Horvátországba, ahol mától már egy nemzetközi tornán vesznek részt a Podravka Koprivnica vendégeként. Előtte azért még beugrott csapatunk a horvát bronzérmes RK Sesvete együtteséhez, ahol azon melegében pályára is lépett, s alaposan el is tángálta ellenfelét.
A Zovko-tanítványok már az első félidő végén öt góllal, 15-10-re vezettek a hazaiak ellen, de a második felvonást még inkább megnyomták a Karnikék, akik végül 34-19-es győzelemmel köszönték meg a vendéglátást. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy Kudor Kittit és Vincze Melindát ezen a mérkőzésen pihentette a szakvezetés, rájuk a ma kezdődő kaproncai tornán vár majd komolyabb feladat.
RK Sesvete – DKKA 19-34 (10-15)
Gólszerzőink: Azari 5, Karnik 4, Hornyák 4, Kovács 4, Cifra 4, Micijevic 3, Molnár 3, Takács 2, Szalai 2, Klujber 2, Termány 1.
További hírek
Triscsuk Krisztina in red&white again
2019. May. 31.Mátéfi Eszter, professional vice-director of DKKA announced a surprise signing for the handball lovers of Dunaújváros.
A defeat beyond all understanding
2019. May. 04.We suffered a two goal defeat from Budaörs Handball.
This time Fehérvár won
2019. Apr. 27.For like 40 minutes the chance was there to get points from Székesfehérvár, but the home team was better today and gained a 27-23 victory against the Kohász girls.
A well fought game
2019. Apr. 20.Our girls gained a three-goal victory wit a final score of 23-20 against Mosonmagyaróvár in the Arena today.
Announcement - new stamps with sequence numbers
2019. Apr. 17.Numbered new stamps have been released at DKKA.