„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A miénk volt a tér (Video)

DKKA utánpótlás
2016. Sep. 17.
  • Facebook

Akadémiánk felnőtt és utánpótlás játékosai foglalták el szerdán kora este a Dózsa mozi előtti teret egy remek hangulatú flashmobbal egybekötött fotózásra és közönségtalálkozóra.

Akadémiánk játékosai sajátították ki szerdán kora este a Dózsa mozi előtti teret, ahol egy flasmobbal egybekötött fotózásra álltak össze felnőtt és utánpótlás játékosaink, s klubnál dolgozó szakemberek.

Az első "feladat" nem is ígérkezett egyszerűnek, hiszen kézilabdázóink a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia mozaikszavát alakították ki tiszta pirosba öltözve, s az összképet a Red Alert szurkolói csoport tagjainak "tűzijátéka" tette még látványosabbá az érdeklődők számára. A következő koreográfiára már külső segítséget is igénybe vettek felnőtt együttesünk tagjai, akik a "Tűz van babám" fantázianévre hallgató formációra álltak össze a dunaújvárosi tűzoltókkal úgy, hogy Vincze Melinda, valamint Pálinkás Viktória is magára öltötte a lánglovagok egyenruháját.

A hivatalos program következő állomásaként a jelenlévő összes kézilabdázóról készült egy nagy csoportkép, s a jó hangulatú összejövetel végén lehetőség volt arra is, hogy a jelenlévő drukkerek, érdeklődők váltsanak pár szót a csapatok tagjaival, valamint az edzőkkel is.

Mint azt Horváth Tibor irodavezető elmondta, az összejövetel célja egyértelműen az volt, hogy még közelebb hozzák akadémiánkat a város lakóihoz.

"A mai napnak a lényege, terve az volt, hogy egy kis látványosság mellett még szerethetőbbé tegyük a csapatot a városlakók számára, akik itt is találkozhattak játékosainkkal, s megismerhették az új igazolásokat is. Egy kicsit az akadémiát is megmutattuk a városnak, azért is gondoltunk arra, hogy a junior és az ifjúsági csapat mellett a serdülő együttesek tagjait is bevontuk a mai rendezvénybe. Egy szerethető csapatot, egy szerethető akadémiát szeretnénk itt kialakítani, a még barátságosabb arcunkat is megmutattuk, erről szólt a ma este számunkra" – fogalmazott akadémiánk irodavezetője.

További hírek

A nice closure of the year 2018

A nice closure of the year 2018

2018. Dec. 30.

With a much better performance in the second half DKKA won 32-27 on the last match of the year against county rival Alba Fehérvár KC.

Farewell victory

Farewell victory

2018. Nov. 18.

In a game full with twists and turns our girls were victorious in the second leg of the EHF Cup at the arena of Super Amara Bera Bera.

A faboulus win means that Kohász is in the next round

A faboulus win means that Kohász is in the next round

2018. Nov. 14.

Our Girls fought for each other from the beginning till the end and used well the mistakes of the opponent. The final score is DKKA - Siófok 27-22, our team got to the best 8 teams in the Hungarian Cup.

The defense can be praised

The defense can be praised

2018. Nov. 03.

Our team conceded just 21 goals against the blue-whites of Budapest.

A knock-out victory in the EHF Cup

A knock-out victory in the EHF Cup

2018. Oct. 20.

DKKA's players were smashing today and got a 29 victory agaist Spono Eagles on the second leg of the European competiton.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat