„ACÉL A SZÍV!”
Csak a hajráért kár
Egygólos, 31-30-as sikert aratott csapatunk a jól hajrázó junior válogatott elleni összecsapáson.
Nem sokat pihenhetett az MTK elleni bajnoki győzelem után csapatunk, mely ma délután négy órától a junior válogatott ellen húzott szerelést. Együttesünkből ezúttal hiányzott Oguntoye Viktória, valamint Klujber Katrin és Hornyák Bernadett, utóbbi kettő éppen mai ellenfelünket erősítette a balatonboglári összecsapáson. Zdravko Zovko tanítványai hamar magukhoz ragadták az irányítást az összecsapáson, s bár védekezésük nem volt annyira feszes, mint vasárnap, a félidei szünethez érve így is magabiztos, 14-20-as vezetésre tettek szert.
A második felvonásban tovább növelte előnyét a Kohász, melyből Micijevic és Kovács Anna is szépen termelte a gólokat, így szűk tíz perccel a meccs vége előtt már 29-20-ra vezettek a mieink. A véghajrára már teljesen felforgatott kerettel vágott neki csapatunk, mely támadásban és védekezésben is sokat hibázott, így a juniorok fokozatosan csökkentették hátrányukat, s az utolsó másodpercekben szerzett góllal alakították ki a 30-31-es DKKA-győzelmet jelentő végeredményt. Szakvezetésünk ezúttal minden bevethető játékosának lehetőséget adott, bemutatkozott a felnőttek közt a 16 éves Braun Laura Csenge is, aki két góllal zárta a találkozót.
Junior válogatott – DKKA 30-31 (14-20)
A DKKA gólszerzői: Kovács A. 7, Micijevic 5, Dávid-Azari 3, Szalai 3, Molnár 3, Takács D. 2, Cifra 2, Braun 2, Termány 2, Grosch 1, Nick 1.
További hírek
This time Loki won
2021. Apr. 25.Our team committed lots of annoying mistakes and suffered an unexpected large defeat.
We won the second leg too!
2021. Apr. 10.DKKA won 32-27 against Mosonmagyaróvár, making it to the semifinals of the League Cup with a double success.
A painful defeat
2021. Apr. 02.Although being ahead with four goals in the second half, after committing many mistakes we suffered a two goal defeat at the end.
Advantage gained
2021. Mar. 30.After a tight first half, the adult team of our academy won 31-24 in the first leg of the League Cup quarterfinals.
The girls fought well!
2021. Mar. 27.Despite the efforts Ferencváros won the match at Elek Gyula Arena today afternoon.