„ACÉL A SZÍV!”
Elvárható a továbbjutás
Tökölön, a Magyar Kupa második fordulójában lép pályára együttesünk szerdán este hét órától.
Nem csak a bajnokságban, a Magyar Kupában is jól szeretne szerepelni felnőtt együttesünk, mely szerdán este hét órától kezdi meg az utóbbi sorozat küzdelmeit. Zdravko Zovko tanítványai ugyanis Tökölön lépnek pályára a 2016/2017-es szezon második kupafordulójában, méghozzá egy olyan találkozón, melyen a mieink magabiztos továbbjutásán kívül minden más igen komoly meglepetést jelentene. Együttesünk szerdai vetélytársa az NB II Déli Csoportjában szerepel, két osztállyal az élvonal alatt, s bár ott jó a mérlege, hiszen négy meccséből hármat megnyert, a papírforma alapján azért nem sok sansza van a továbbjutásra akadémiánk ellen.
Tisztában van ezzel együttesünk szakvezetése is, s mint azt György László másodedző elmondta, nem is lehet más céljuk, mint az, hogy biztos győzelemmel jussanak tovább a Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé.
- Ne legyünk álszerények, a mérkőzésnek, s ezzel együtt a továbbjutásnak egyértelműen mi vagyunk az esélyesei, vagyis a célunk egyértelműen a továbbjutást jelentő győzelem megszerzése lesz. Bár alacsonyabb osztályú csapat az ellenfelünk, szó sincs arról, hogy lenéznénk a tökölieket, a legjobb összeállításban utazunk el a találkozóra, melyen elvárjuk minden játékosunktól, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtva járuljon hozzá a remélt sikerhez. Ezzel együtt igyekszünk mindenkinek lehetőséget adni, hiszen a hétvégén nem lesz bajnoki forduló, s továbbra is szeretnénk játékban tartani a keret minden tagját – fogalmazott György László.
A szerdai kupaprogram
2016. október 19. szerda:
17:00 Eszterházy KFSC - MTK Budapest
17:00 Orosházi NKC - Kisvárdai KC
17:00 Hajdúnánás SK - Békéscsaba ENKSE
18:00 Szombathelyi KKA - Alba Fehérvár KC
18:00 Vasas SC - Pénzügyőr SE
18:00 Gödi SE - Ipress Center-Vác
18:00 Csurgói NKC - Szekszárdi FGKC
18:00 Hajdúböszörményi TE - Szeged KKSE
18:15 Budaörs - ELIOS Kispest NKK
18:30 Pilisvörösvári KSK - Kecskeméti NKSE
19:00 VSK Tököl - Dunaújvárosi Kohász KA
19:00 Rinyamenti KC - Siófok KC
További hírek
A nice closure of the year 2018
2018. Dec. 30.With a much better performance in the second half DKKA won 32-27 on the last match of the year against county rival Alba Fehérvár KC.
Farewell victory
2018. Nov. 18.In a game full with twists and turns our girls were victorious in the second leg of the EHF Cup at the arena of Super Amara Bera Bera.
A faboulus win means that Kohász is in the next round
2018. Nov. 14.Our Girls fought for each other from the beginning till the end and used well the mistakes of the opponent. The final score is DKKA - Siófok 27-22, our team got to the best 8 teams in the Hungarian Cup.
The defense can be praised
2018. Nov. 03.Our team conceded just 21 goals against the blue-whites of Budapest.
A knock-out victory in the EHF Cup
2018. Oct. 20.DKKA's players were smashing today and got a 29 victory agaist Spono Eagles on the second leg of the European competiton.