„ACÉL A SZÍV!”
Ezért kár volt
Szép első félidő után érthetetlen második, avagy hiába vezetett már nyolc góllal is együttesünk a Debrecen elleni bajnokin, a jól hajrázó vendégek mégis pontot csentek a Dunaújvárosi Sportcsarnokból ma este.
A siker reményében várta a Debrecen elleni mérkőzést ma este a Dunaújvárosi Kohász kézilabda akadémia együttese. Az előjelek azonban nem voltak túl kedvezőek, mert Ferling lázas betegen, míg Gáspár bokasérüléssel vállalta a játékot.
Eldőlni látszik
Ugyan a vendégek szerezték a mérkőzés első találatát, Gera egy és Ferling két góljával hamar fordított a Kohász, mely a továbbiakban is tartani tudta előnyét, még annak ellenére is, hogy sem a védekezéssel, sem a kapusteljesítménnyel nem lehetett elégedett Mátéfi Eszter vezetőedző. Támadásban viszont jól teljesítettek a mieink, akik közül Berta és Ferling vállalta magára a gólszerzés feladatát, s bár a túloldalon komoly nehézségeket okozott a beálló megtartása, Bohus-Karnik sorozatban szerzett találatai ellenére is sikerült kétgólos előnyre szert tenni az első tíz perc végére (9-7).
A játékrész derekán egyszer még egalizálni tudott a Debrecen, ám a félidő utolsó tíz-tizenkét percében úgy tűnt, hogy végleg eldönti a bajnoki pontok sorsát együttesünk. A vendégek hibát-hibára halmoztak, sorozatban szórták el labdáikat, s bár a mieink sem játszottak tökéletesen, szélről, átlövésből, betörésből és gyors indításokból is többször tudtunk könnyű gólokat szerezni, így egyre csak nőtt a két gárda közti különbség (19-14). Az utolsó percekre teljesen szétesett a debreceniek játéka, s ezt újabb könnyű gólokkal büntette a Kohász, melynek játékosai végül 22-14-es vezetéssel vonulhattak a félidei pihenőre.
Érthetetlen szétesés
A tízperces pauza alatt valósággal zengett a vendégek öltözője Bíró Imre haragos szavaitól, s a mesteri intelmek úgy tűnik, hogy hatottak is tanítványaira, akik teljesen más hozzáállással vágtak neki az újabb felvonásnak. A debreceniek harcossága sajnos nem ragadt rá a mieinkre, akik mintha elhitték volna, hogy innen már nem érhető őket kellemetlen meglepetés. Nem így történt, mert a jól kezdő vendégek hamar ledolgoztak két gólt a hátrányukból, s ettől még inkább vérszemet kaptak (25-19). Innen még egyszer ellépett héttel együttesünk, ám a vendégek továbbra sem adták fel, s két kihagyott hazai helyzetet, valamint egy eladott labdát is góllal büntetve felzárkóztak négy találatra (29-25).
Sajnos a Kohász játékosai továbbra sem bírtak felpörögni, bosszantó hibák sorozatát követték el támadásban és védekezésben egyaránt, ráadásul Knezovic, majd a csereként beálló Pisák sem tudott hozzátenni a játékhoz, így a hazai szurkolók nagy döbbentére, az 52. percben egalizált ellenfelünk, majd a vezetést is átvette (30-31). A véghajrá hatalmas izgalmakat hozott, melyben hol a vendégek, hol a mieink álltak közelebb a sikerhez. Az utolsó percben 34-33-as hazai vezetésnél még támadhattunk a kétgólos előnyért, s ezzel együtt a győzelemért is, ám újból eladtuk a labdát, s a gyors indítást góllal befejezve alakította ki a Debrecen a 34-34-es végeredményt, mely után Mátéfi Eszter csak annyit tudott mondani szomorúan, hogy egy megnyert mérkőzést engedtek ki a kezükből.
Dunaújvárosi Kohász KA – DVSC-Fórum
34-34 (22-14)
DKKA: Knezovic, Bódi 9, Gera 5, Ferling 9, Takács D. 1, Takács F. 2, Berta 6. Csere: Pisák (kapus), Gáspár, Sánta 2, Orbán, Vadász. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Triscsuk Krisztina in red&white again
2019. May. 31.Mátéfi Eszter, professional vice-director of DKKA announced a surprise signing for the handball lovers of Dunaújváros.
A defeat beyond all understanding
2019. May. 04.We suffered a two goal defeat from Budaörs Handball.
This time Fehérvár won
2019. Apr. 27.For like 40 minutes the chance was there to get points from Székesfehérvár, but the home team was better today and gained a 27-23 victory against the Kohász girls.
A well fought game
2019. Apr. 20.Our girls gained a three-goal victory wit a final score of 23-20 against Mosonmagyaróvár in the Arena today.
Announcement - new stamps with sequence numbers
2019. Apr. 17.Numbered new stamps have been released at DKKA.