„ACÉL A SZÍV!”
Szépen búcsúzni az évtől
Az idei naptári év utolsó mérkőzését játssza ma együttesünk, mely este hat órától a Siófok gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, természetesen a győzelem és a szép évzárás reményében.
Nem úgy sikerült a Kiskunhalas elleni kupamérkőzés, ahogy azt csapatunk játékosai, vezetői, valamint szurkolói szerették volna, ugyanis az idei szezon meglepetés csapata háromgólos sikerrel búcsúztatta a mieinket a sorozat további küzdelmeitől. Búslakodásra azonban nincs idő, ugyanis ma este hat órától már újabb feladat vár Mátéfi Eszter tanítványaira, akik a Siófok gárdáját látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, méghozzá egy olyan mérkőzésen, mely mindkét együttes számára kiemelt fontossággal bír. A mieinkhez hasonlóan ugyanis a siófoki gárda sem úgy szerepel az idei szezonban, ahogy abban a szezon előtt reménykedtek a csapat szimpatizánsai.
Mai ellenfelünk ugyanis eddigi kilenc lejátszott találkozójából mindössze kettőt nyert meg, s hét alkalommal is vereséget szenvedett, így jelenleg a mieinkkel azonos pontszámmal állnak a bajnoki tabella tízedik helyén. Keretükben több ismerős névvel is találkozhatunk: náluk játszik az Eb-bronzot szerző magyar válogatott hálóőre, Kiss Éva, vagy éppen Erdősi Ildikó, aki a nyáron együttesünktől szerződött a Balaton partjára. Az oldalvonalról ráadásul az a Kiss Szilárd irányítja a Siófok gárdáját, akinek a neve szinte egybeforrt már a dunaújvárosi felnőtt kézilabdával, s akit biztosan nagy szeretettel fogadnak majd egykori tanítványai, s a szurkolók is. A pályán azonban egyik gárda sem számíthat barátságra, így biztosan élvezetes, izgalmas mérkőzésre számíthatnak azok, akik kilátogatnak a sportcsarnokba. A mieink célja természetesen nem lehet más, mint a győzelem megszerzése, s bár ez egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, jó védekezéssel, valamint pontos támadójátékkal lehet esély a bajnoki pontok megszerzésére.
További hírek
Triscsuk Krisztina in red&white again
2019. May. 31.Mátéfi Eszter, professional vice-director of DKKA announced a surprise signing for the handball lovers of Dunaújváros.
A defeat beyond all understanding
2019. May. 04.We suffered a two goal defeat from Budaörs Handball.
This time Fehérvár won
2019. Apr. 27.For like 40 minutes the chance was there to get points from Székesfehérvár, but the home team was better today and gained a 27-23 victory against the Kohász girls.
A well fought game
2019. Apr. 20.Our girls gained a three-goal victory wit a final score of 23-20 against Mosonmagyaróvár in the Arena today.
Announcement - new stamps with sequence numbers
2019. Apr. 17.Numbered new stamps have been released at DKKA.