„ACÉL A SZÍV!”
Fontos két pont idegenből
Hullámzó játékkal is magabiztos, 33-25-ös győzelmet aratott együttesünk a Budaörs elleni bajnoki találkozón.
A Budaörs otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket ma este a hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, melyre nem várt könnyű feladat a tabella tizedik helyén álló házigazdákkal szemben, de György László vezetőedző abban bízott a találkozó előtt, hogy a Siófok ellen is mutatott jó játékot megismételve sikerül megszerezni a két bajnoki pontot.
A kezdésre annak ellenére sem lehetett különösebb panasz, hogy a találkozó első gólját a hazaiak szerezték, mert Szalai és Micijevic révén azonnal fordított a Kohász, majd Szalai másodi, illetve Kovács első találata után már hárommal mentek a mieink, akik emberhátrányban is többször eredményesek voltak (3-6). Az első tíz perc végéhez érve több helyzetet elhibázott csapatunk, így a vendéglátók minimálisra csökkentették hátrányukat, ám Micijevic ellen nem volt ellenszere a budaörsieknek, így a 15. percben ismét ellépett hárommal a Kohász (7-10). Ekkor jött újra egy kisebb hullámvölgy a DKKA támadójátékában, de György László azonnal időt is kért, hogy rendezze a sorokat, s a pauza segített is, mert Vincze első és Micijevic negyedik gólját követően már 12-8-ra vezettek a mieink. Innen ugyan még egyszer visszajöttek kettőre a hazaiak, ám a játékrész hajrája egyértelműen a Kohászé volt, mely sorozatban szerzett négy találatával erősítette meg vezetését, s a szünetre 18-13-as előnnyel vonulhattak György László tanítványai.
A második felvonás ígért ezzel együtt még izgalmakat, főleg úgy, hogy a fordulás után nagyon bizonytalanul, sok támadási hibával játszottak a mieink, hat percen keresztül gólképtelenek voltak, cserébe kettőt is kaptak, így nem volt meglepő, hogy újra időt kért a szakvezetés (15-18). A gólcsendet végül Kovács Anna törte meg, majd Micijevic és újra Kovács volt eredményes, így a 40. percben ismét valamivel nyugodtabban figyelhettük a mérkőzést (15-21).A budaörsiek azonban továbbra sem adták fel a harcot, s mivel játékosaink újra visszaestek támadásban, a 47. percre megfelezték hátrányukat, így újra teljesen nyílt volt meccs (19-22). Szerencsére nem sokáig, mert Micijevic nyolcadszor is megvillant, s mikor Takács Dusmáta is bevette a hazai kaput, ismét hattal ment a Kohász (21-27). A vendéglátók ugyan becsülettel végighajtották a mérkőzést, ám a hajrá már nem hozott izgalmakat, Klujber időntúli hetese ráadásul azt jelentette, hogy a mieink 33-25-re nyertek, így szép győzelemmel hangolhattak a Magyar Kupa négyes döntőjének hétvégi küzdelmeire.
Budaörs – DKKA 25-33 (13-18)
DKKA: Csapó – Klujber 2, Kovács 6, Cifra 1, Szalai 4, Micijevic 9, Rácz-Vincze 4. Csere: Pálinkás (kapus), Takács D. 4, Kudor 2, Grosch 1, Karnik, Gindeli. Vezetőedző: György László.
További hírek
Professional staff unchanged
2021. May. 10.Attila Vágó remains in charge as the head coach of our adult team.
A wonderful win at home
2021. May. 08.DKKA hosted the team of Vác residing in the 3rd place on the league table before the match.
Easy win on the first game
2021. May. 04.In the League Cup we gained a confident, 40-22 victory against Vasas SC.
We could be hopeful for 15 minutes only
2021. May. 01.Much more effective in front of both goals, MTK defeated the adult team of our academy by eleven goals, 34-23.
MKSZ decided to end youth contests
2021. Apr. 30. #DKKA utánpótlásThe Professional and Competition Committee of the Hungarian Handball Association (MKSZ) declared to end all the youth series of competitions for the season 2020-2021. They are however giving the opportunity to teams to organize tournaments for the period between 22nd May and 30th June 30.