„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A két pontért utazunk

2017. Apr. 29.
  • Facebook

A sereghajtó Kispest ellen folytatja együttesünk vasárnap este a bajnoki küzdelmeket.

Szoros mérkőzésen aratott nagyon fontos győzelmet a bajnokság legutóbbi fordulójában akadémiánk felnőtt együttese, mely a Kisvárda elleni 29-25-ös sikerrel erősítette meg negyedik helyét a bajnoki tabellán. Ahhoz, hogy ezt a helyezést meg tudják tartani György László tanítványai, az előttük álló hétvégén idegenben kell két pontot szerezniük, s bár a közelmúltban jobbára kemény csatákat vívott együttesünk sportcsarnokától távol, ezúttal egy könnyebbnek ígérkező meccs vár kézilabdázóinkra, akik vasárnap este hat órától a sereghajtó Kispest KK vendégeként méretik meg magukat.

Együttesünk hétvégi vetélytársa finoman szólva sem szerepel jól ugyanis az idei szezonban, eddig lejátszott huszonegy mérkőzéséből egyet tudott csak megnyerni, s két döntetlen mellett tizennyolc vereséget szenvedett, s utóbbiak számát gyarapította a fővárosiak dunaújvárosi, 43-27-es zakója is. A vasárnapi találkozó esélyesének tehát egyértelműen a Kohász számít, s tisztában van ezzel Gyürgy László vezetőedző is, aki azonban egyáltalán nem becsüli le a kispesti együttest.

"Tudjuk, hogy a vasárnapi mérkőzésnek egyértelműen mi vagyunk az esélyesei, ugyanakkor mégis egy NB I-es csapattal játszunk, vagyis szó sincs arról, hogy a tabellán elfoglalt helyezéseket figyelve, könnyedebben készültünk volna erre a meccsre, mint a korábbi találkozóinkra. Ezen a héten is keményen dolgoztunk, kielemeztük ellenfelünket, hogy készen álljunk újabb bajnoki mérkőzésünkre, melyen azért a célunk egyértelműen a két pont megszerzése lesz, s nagyon bízom abban, hogy ezt stabil, jó játékkal sikerül majd elérnünk" – árulta el csapatunk szakvezetője.

További hírek

We're almost in the next round

We're almost in the next round

2018. Oct. 13.

A clear victory away against the swiss opponent, Spono Eagles in the second round of the EHF Cup.

Join the Academy of DKKA!

Join the Academy of DKKA!

2018. Oct. 05. #DKKA utánpótlás

Our Academy invites girls born in 2004, 2005 and 2006 for a common training and for an open day in the Rudas secondary school.

A close defeat from the tite holder

A close defeat from the tite holder

2018. Sep. 22.

Although we did not get a point we managed to play a tough game against Győri Audi ETO KC tonight.

Fradi won at the arena tonight

Fradi won at the arena tonight

2018. Sep. 19.

For 40 minutes we could keep up with the pace of Ferencváros, but then atowards the end the opponent could score easy goals.

An important win

An important win

2018. Sep. 15.

We kept the lead that was gained during the first half and won the game in Békéscsaba.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat