„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Sikerrel búcsúzna a Kohász

2017. May. 23.
  • Facebook

A 2016/2017-es bajnokság utolsó hazai mérkőzését játssza szerdán este hat órától együttesünk a Debrecen ellen.

Felemás teljesítményt nyújtva szenvedett 29-26-os vereséget az Érd elleni szombati rangadón akadémiánk felnőtt csapata. György László tanítványai az első félidőben gyengén játszottak, korán tetemes hátrányba kerültek, s bár a második felvonásban feljavult játékuk, nem tudták elkerülni a háromgólos vereséget. Az érdiek bronzérme mellett ez egyben azt is jelentette, hogy csapatunk számára igen komoly téttel bír a bajnokságból hátralévő két forduló, hiszen a nemzetközi kupaszereplést jelentő negyedik hely biztos megtartásáért meg kell nyerniük utolsó két találkozójukat. Ehhez az újabb lépést szerdán tehetik meg kézilabdázóink, akik este hat órától a Debrecen csapatát látják vendégül az idei bajnokság utolsó hazai mérkőzésén. A Loki ellen ráadásul bően van törleszteni valója együttesünknek, mely az őszi szezon utolsó előtti bajnokiján 30-29-es vereséget szenvedett Debrecenben, ám ennél is fájóbb volt a Magyar Kupa bronzmérkőzése, melyen szintén a debreceniek örülhettek a 30-24-es sikernek.

Tisztában van az összecsapás tétjével együttesünk vezetőedzője, György László is, aki amellett, hogy visszatekintett az érdi mérkőzésre, abban bízik, hogy játékosai végre az első perctől az utolsóig motiváltan, fegyelmezetten, s jó teljesítményt nyújtva győzik le a jó erőkből álló debrecenieket.
- Az első félidő játéka alapján számunkra volt hízelgő, hogy csak három góllal kaptunk ki Érden. Nagy reményekkel vágtunk neki a meccsnek, ám ezek a remények hamar szerte is foszlottak, elsősorban saját magunknak köszönhetően, ugyanis fegyelmezetlenül támadtunk, s ha ki is alakítottunk helyzeteket, azok befejezését nem tudtuk megoldani Janurik Kinga ellen. A statikus támadójátékunkból, az eladott labdákból adódó lehetőségeit az érdiek azonnal ki is használták, s ez gyakorlatilag meg is pecsételte a sorsunkat. A félidőben nem tudtam olyat mondani a csapatnak, amit a nagy nyilvánosság elé tudnék most tárni, s a fordulás után már láttam a szemekben az elszántságot, végre gyorsabban, fegyelmezettebben játszottunk, s ezt az időszakot hat góllal meg is nyertük, de ahogy a Győr ellen, úgy ezúttal is úgymond csak az elvárhatót teljesítettük ezzel. Ilyen előzmények után várjuk a szerdai Debrecen elleni találkozót, mely igen pikánsnak ígérkezik. A Magyar Kupa bronzmérkőzésén, valamint a januári bajnokin is vereséget szenvedtünk tőlük, mindkétszer azért, mert elkövettük azt a hibát, hogy gyorsan akartuk befejezni a támadásainkat, nem vártuk meg azokat a lehetőségeket, hogy igazán helyzetbe kerüljünk, s az elszórt labdákból a Debrecen mindkét alkalommal olyan előnyt tudott felépíteni, amit már nem tudtunk behozni. Éppen ezért nagyon fontos lesz a szerdai mérkőzésen, hogy legyen türelmünk a támadások felépítésére, fegyelmezetten, sok mozgással játsszunk, s amennyiben ezt hatvan percig meg tudjuk valósítani, úgy eredményesek tudunk lenni a jó erőkből álló Debrecen ellen.

Érzelmekben gazdag utolsó hazai mérkőzés vár tehát a kézilabdázóinkra, s nemcsak a tét nagysága és az ellenfél személye miatt, hanem azért is, mert ezen a találkozón köszön el együttesünk vezetése Zdravko Zovko edzőtől, aki hatalmas szerepet játszott abban, hogy tavaly sikerült megnyernünk az EHF Kupa küzdelmeit. Szintén a Debrecen elleni mérkőzésen búcsúztatja együttesünk a pályafutását befejező Rácz-Vincze Melindát, valamint Karnik Szabinát, Pálinkás Viktóriát, Gindeli Pannát, s a szintén távozó Hornyák Bernadettet is. Érdemes lesz tehát kilátogatnia minden dunaújvárosi érzelmű drukkernek a DKKA szerda este hat órakor kezdődő Debrecen elleni hazai mérkőzésére, mely előtt a csapat vezetése, valamint a játékosok is abban reménykednek, lelkes szurkolóik segítségével egy remek hangulatú, jó mérkőzésen sikerül itthon tartani a bajnoki pontokat, s újabb nagy lépést tenni a negyedik hely megszerzése felé.

További hírek

Lots of goals and a defeat

Lots of goals and a defeat

2022. Oct. 12.

Despite the thirty-one goals scored, the adult team of our academy had no chance for a close match in the league against Mosonmagyaróvár.

Newcomer on board

Newcomer on board

2022. Oct. 11.

With Kata Farkas joining our team our squad is getting extended with a young but well-rounded player.

Important points kept at home

Important points kept at home

2022. Sep. 24.

In a chaotic game our girls were the better team on the court against MTK.

No surprises

No surprises

2022. Sep. 16.

Although DKKA kept the pace for a long time with the opponent, mostly due to a bad 8 minutes at the end of the first half, they lost against DVSC.

A thrilling draw away from home

A thrilling draw away from home

2022. Sep. 09.

The adult team of our academy achieved a 26-26 draw with a goal scored in the last second against Alba FKC.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat