„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Győzelem és negyedik hely

2017. May. 27.
  • Facebook

Magabiztos, 25-17-es győzelmet arattunk a Mosonmagyaróvár elleni szezonbúcsúztatón.

A Mosonmagyaróvár elleni mérkőzéssel zárta a 2016/2017-es bajnokság küzdelmeit ma este akadémiánk felnőtt együttese. A mosonmagyaróvári összecsapás mindkét gárda számára kiemelten fontos volt, hiszen a házigazdák a bennmaradást kivívásáért küzdöttek, míg a mieink a nemzetközi kupaszereplést jelentő negyedik helyért szálltak harcba, így érdekes, izgalmas meccsre számíthattak a két gárda drukkerei.

A mieink kezdésére nem is lehetett panasz, ugyanis alig telt el öt perc a találkozóból, már 4-0-s Kohász-előnyt mutatott az eredményjelző. Az erőse tartalékos házigazdák azonban nem hagyták magukat, a következő öt percben minimálisra csökkentették hátrányukat, de az egyenlítésre, vagy a vezetés megszerzésére nem volt esélyük, mert a mieinknél mindig volt valaki, aki átlendítette a kisebb holtponton a csapatot. A játékrész derekától folyamatosan Kohász állt jobban egy-két góllal, s bár a vendéglátóknak lett volna esélyük az egyenlítésre is, az utolsópercekben Micijevic, Cifra és Klujber is bevette kapujukat, így a szünetre már négyfás, 12-8-as előnnyel vonulhatott a Kohász.

A fordulást követően már öt találattal is meglépett ellenfelétől együttesünk, ám a vendéglátók továbbra sem adták fel a harcot, s a 35. perchez érve kettőre csökkentették hátrányukat, vagyis újra teljesen nyílt volt minden (12-14). A kisebb hullámvölgyből a csereként beállt, s egymás után két gólt szerző Molnár Beatrix rántotta ki csapatunkat, s miután ismét ellépett ellenfelétől a Kohász, már csak az volt a kérdés, hogy milyen arányban nyeri idei utolsó bajnokiját együttesünk (14-19). A véghajrában már maximálisan uralta a találkozót együttesünk, mely végül sima, 25-17-es sikernek örülhetett, s emellett annak is, hogy újabb győzelmével megtartotta a nemzetközi kupaszereplést érő negyedik helyét.

Mosonmagyaróvár – DKKA 17-25 (8-12)

DKKA: Csapó – Klujber 6, Kovács A., Szalai B. 4, Cifra 2, Micijevic 3, Rácz-Vincze 2. Csere: Kudor 3, Nick, Grosch 1, Takács D. 1, Karnik, Molnár B. 3. Vezetőedző: György László.

További hírek

Lots of goals and a defeat

Lots of goals and a defeat

2022. Oct. 12.

Despite the thirty-one goals scored, the adult team of our academy had no chance for a close match in the league against Mosonmagyaróvár.

Newcomer on board

Newcomer on board

2022. Oct. 11.

With Kata Farkas joining our team our squad is getting extended with a young but well-rounded player.

Important points kept at home

Important points kept at home

2022. Sep. 24.

In a chaotic game our girls were the better team on the court against MTK.

No surprises

No surprises

2022. Sep. 16.

Although DKKA kept the pace for a long time with the opponent, mostly due to a bad 8 minutes at the end of the first half, they lost against DVSC.

A thrilling draw away from home

A thrilling draw away from home

2022. Sep. 09.

The adult team of our academy achieved a 26-26 draw with a goal scored in the last second against Alba FKC.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat