„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Nem pihentek a fiatalok

DKKA utánpótlás
2017. Sep. 04.
  • Facebook

U10-es, U11-es és U13-as csapatunk is több mérkőzést játszott a közelmúltban.

Nemcsak felnőtt együttesünk, hanem akadémiánk utánpótlás csapatai is több mérkőzést játszottak a közelmúltban, s ahogy azt fiataljainktól már megszokhattuk, ezúttal is szép eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Takács Józsefné U13-as serdülő együttese augusztus végén Dorogon szerepelt a Buzási József Emléktornán, ahol öt találkozón lépett pályára. Mint azt a gárda edzője elmondta, várakozáson felül teljesítettek fiataljaink a tornán, egyik gárda sem igazán tudta megnehezíteni a dolgukat, így mind az öt meccsüket simán megnyerve végeztek az első helyen, ráadásul a gólkirálynőnek járó díjat is akadémiánk tehetsége, Kecskés Noémi szerezte meg.

Eredmények:
DKKA – Tatabánya 20–9
DKKA – Dorog ESE     23–8
DKKA – Dunaszerdahely 27–4
DKKA – Budaörs 21–9
DKKA – Érd 23–9

Sánta Dóra U11-es és U10-es csapata sem tétlenkedett, hiszen három tornán is megmérette magát. A már említett dorogi kupán a harmadik helyen végeztek az U11-esek, míg augusztus 27-én már Kozármislenyben húztak szerelést az U10-es gárda tagjai, akik négy mérkőzésükből hármat is megnyertek. A meccsdömpinget egy váci torna zárta, ahol U10-es csapatunk a házigazdákat és a Gödi SE-t megelőzve végzett a második helyen a győztes Gyöngyösi KK mögött.

További hírek

We're almost in the next round

We're almost in the next round

2018. Oct. 13.

A clear victory away against the swiss opponent, Spono Eagles in the second round of the EHF Cup.

Join the Academy of DKKA!

Join the Academy of DKKA!

2018. Oct. 05. #DKKA utánpótlás

Our Academy invites girls born in 2004, 2005 and 2006 for a common training and for an open day in the Rudas secondary school.

A close defeat from the tite holder

A close defeat from the tite holder

2018. Sep. 22.

Although we did not get a point we managed to play a tough game against Győri Audi ETO KC tonight.

Fradi won at the arena tonight

Fradi won at the arena tonight

2018. Sep. 19.

For 40 minutes we could keep up with the pace of Ferencváros, but then atowards the end the opponent could score easy goals.

An important win

An important win

2018. Sep. 15.

We kept the lead that was gained during the first half and won the game in Békéscsaba.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat