„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Remek menetelésben az ifik

DKKA utánpótlás
2013. Jan. 22.
  • Facebook

Két mérkőzést megnyert, egyen döntetlent játszott ifjúsági együttesünk saját bajnoki pontvadászatában, míg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén olyan előnyt sikerült szereznie fiataljainknak, melyről kötelező kiharcolni a továbbjutást a hazai visszavágón.

Jól indult a 2013-as esztendő az ifjúsági csapatunknak. Az NB I-es bajnokság három mérkőzéséből kettő győzelem és egy döntetlen az arány, miközben a kupában a nyolc közé jutásért vívott párharcot gyakorlatilag az első, gyömrői összecsapáson eldöntötték lányaink. De haladjunk időrendben.
Az év első bajnokiján a listavezető Győri Audi ETO otthonában vártak nehéz percek Iván Emeséékre. Legalább is annak igérkezett, de a valóságban a vártnál simábban, kemény védekezéssel és kézben tartott játékkal sikerült begyűjteni a két pontot.  Grosch Vivien 11, Kemény Dóra 8 góllal járult hozzá a sikerhez, amiben minden pályára lépő játékosnak szerepe volt. (36-30).
Az Érd ellen a dunaújvárosi csarnokban biztos diadalban reménykedtünk, de ez a találkozó a győri mérkőzés ellentettjének bizonyult. A kapkodó, pontatlan játék majdnem megbosszulta magát, szerencsére a két kapus, Kaczor Bea és Deák Eszter jól őrizték a hálót, és a végére a támadójáték is helyre billent. Újabb fontos két pont (29-23).
Békéscsabán igazi rangadót vívott a tabellán szomszédos helyen tanyázó két gárda. Ismét játékra jelentkezett Szabó Janka, ezzel nőttek Rapatyi edző variációs lehetőségei. A csapatok fej-fej mellett haladtak, de a hazaiak a második félidőben végig őrizték előnyüket. Az utolsó percek drámai végjátékot hoztak: 1 gólos csabai vezetésnél Kaczor Bea ziccert fogott, majd a gyors indításból, másodpercekkel a dudaszó előtt Fehér Nikolett belőtte ezen a mérkőzésen egyetlen, de a csapat számára a legfontosabb gólját (33-33).
A bajnoki program mellett fut az Országos Ifjúsági Kupa kieséses szakasza is, ahova csoportjából pontveszteség nélkül érkezett a Kohász Akadémia alakulata. Ennek megfelelően könnyebb ellenfél jutott, a Gyömrői VSK csapatában. Az első összecsapáson, idegenben sikerült jelentős előnyhöz jutnunk (38-25), így talán nem elbizakodottság kötelezőnek jelölni a január 30-ai visszavágó megnyerését. Ez a korosztály legjobb 8 csapata közé juttatja az ifiket, ami szép elismerése a szakmai munkának.
A DKKA ifjúsági csapatában a következő játékosok szerepeltek az elmúlt hetekben: Kaczor Beáta, Deák Eszter (kapusok)- Tolvaj-Sebestyén Rati, Boldizsár Bianka, Kemény Dóra, Orbán Zsófia, Iván Emese, Grosch Vivien, Szabó Janka, Berta Bianka, Bab Ágota, Egervári Petra, Moutsogianni Teodóra, Udvardi Laura, Fehér Nikolett, Meskál Klaudia, Klujber Katrin.

További hírek

Important two points we gathered

Important two points we gathered

2019. Feb. 23.

It was way more close contest against Békéscsaba than two weeks ago in the Hungarian Cup, but we won the game tonight!

Siófok won their home match

Siófok won their home match

2019. Feb. 16.

Our team kind of collapsed in the second half and a goalless 16 minute period reulted a big defeat from one of the strongest teams in the league

Into the Final4!

Into the Final4!

2019. Feb. 08.

Towards the end of the first half we bruised the opponent and gained a nice ten goal vicory against Békéscsaba. With this score our team got qualified into the best four teams of the Hungarian Cup.

Unity was the key

Unity was the key

2019. Feb. 02.

Thanks to a flawless first half our girls got a nice victory at home against Vác tonight.

Bad ten minutes decided it all

Bad ten minutes decided it all

2019. Jan. 26.

In the second half the girls could not continue the first period's bravery, this resulted a 29-24 defeat in Érd.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat