„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Rangadó vár a Kohászra

2017. Oct. 18.
  • Facebook

A nyáron jelentősen megerősített, de az idei szezont felemásan kezdő Siófok lesz felnőtt csapatunk csütörtöki ellenfele a sportcsarnokban.

Nem jutott sok ideje a pihenésre akadémiánk felnőtt együttesének a CSM Roman elleni EHF Kup találkozó után, ugyanis hétfőtől már a gárda előtti újabb kihívásra kellett felkészülnie kézilabdázóinknak. Csütörtökön este hat órától ugyanis a nyáron alaposan megerősített Siófok látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, ahol rendkívül nehéz hatvan perc vár csapatunkra, mely persze ezzel együtt is a győzelem reményében várja idei ötödik bajnoki találkozóját.

A Balaton-parti gárda kerete igen sok helyen megváltozott a tavalyi szezonhoz képest, meccskeretében általában kilenc-tíz külföldi játékost találhatunk, így a góljaik nagyobbik részét is ők szerzik, s elsősorban rájuk kell odafigyelnie együttesünknek is. A siófokiak két győzelemmel és két vereséggel kezdték az idei szezont, ám mint azt vezetőedzőnk, György László elmondta, igen jó egyéni képességekkel rendelkező játékosok alkotják keretüket, s a Damjanovic, Janjusevic, Perianu hármasra nagyon fel kell készülni, valamint meg kell akadályozniuk ellenfelük gyors lerohanásait is.

"Játékosállománya alapján a Siófok egy nagyon erős csapat, szóval még komolyabb és keményebb meccs vár ránk, mint amilyen a CSM Roman elleni volt. Ellenfelünk legutóbb sima vereséget szenvedett az érdiektől, így biztosan bizonyítani akarnak majd ellenünk. Nekünk hatvan percen keresztül magas színvonalon kell játszanunk, nem férnek bele olyan üresjáratok a holnapi meccsbe, mint amilyet a románok ellen produkáltunk. Nagy figyelemre és fegyelemre lesz szükség a támadásoknál, s emellett persze szükség lesz lelkes szurkolóink támogatására is, ők már a hétvégi EHF Kupa mérkőzésen is remek hangulatot biztosítottak a sportcsarnokban, ezt reméljük a Siófok ellen is, s emellett persze azt is, hogy itthon tudjuk tartani a bajnoki pontokat" – fogalmazott György László vezetőedző.

További hírek

Professional staff unchanged

Professional staff unchanged

2021. May. 10.

Attila Vágó remains in charge as the head coach of our adult team.

A wonderful win at home

A wonderful win at home

2021. May. 08.

DKKA hosted the team of Vác residing in the 3rd place on the league table before the match.

Easy win on the first game

Easy win on the first game

2021. May. 04.

In the League Cup we gained a confident, 40-22 victory against Vasas SC.

We could be hopeful for 15 minutes only

We could be hopeful for 15 minutes only

2021. May. 01.

Much more effective in front of both goals, MTK defeated the adult team of our academy by eleven goals, 34-23.

MKSZ decided to end youth contests

MKSZ decided to end youth contests

2021. Apr. 30. #DKKA utánpótlás

The Professional and Competition Committee of the Hungarian Handball Association (MKSZ) declared to end all the youth series of competitions for the season 2020-2021. They are however giving the opportunity to teams to organize tournaments for the period between 22nd May and 30th June 30.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat