„ACÉL A SZÍV!”
Felemás hétvége
Három győzelemmel és egy vereséggel zárta akadémiánk U13-as együttese a közelmúlt bajnoki találkozóit.
Mint arról tegnap már beszámoltunk, akadémiánk U13-as együttese nagyon sima, 23-9-es sikert aratott a serdülő bajnokság legutóbbi fordulójában a Hévízi SK otthonában. Takács Józsefné tanítványai azonban nemcsak ezt az egy mérkőzést játszották a közelmúltban, hanem tíz nap alatt összesen négy alkalommal léptek pályára a korosztályos megméretéseken. A serdülő bajnokságban a már említett Hévíz elleni meccsen kívül a Tolna KC ellen is szerelést húztak fiataljaink, akik sok hibával kezdtek, ám még időben feljavultak, s a második félidőben örömjátékot bemutatva arattak, 29-16-os győzelmet.
Az őszi szünet előtti hévégén Szombathelyen, az Erima bajnokság utolsó előtti fordulójában bizonyíthattak fiataljaink, akik nagyon megnehezítették a favorit győriek dolgát, s egészen a véghajráig remek játékot nyújtva tették nyílttá a találkozót. A hajrában azonban döntött a rutin, ám a 23-20-as vereség ellenére is elégedett lehetett tanítványaival Takács Józsefné edző. A nap második mérkőzésén a házigazdákkal játszottak U13-asaink, akik parádésan kezdtek, s bár a második sor ezúttal pontatlanul teljesített, a 23-19-es sikernek köszönhetően a két pontot így is sikerült begyűjteni.
Eredmények
OSB
DKKA III – Tolna KC 29–16 (15–5)
Hévízi SK - DKKA III 9–23 (3–12)
Erima bajnokság
Győri ETO – DKKA 23–20 (13–12)
Tatabánya – DKKA 19–23 (9–13)
A csapat tagjai: Hódosi Kamilla, Péli Dorottya, Abonyi Réka, Kiss Flóra, Imre Viktória, Sztanó Kincső, Váradi Hanna, Varjas Lara, Dobos Hanna, Kecskés Noémi, Hólik Anna, Wenszky Janka, Bankó Zoé, Balogh Dóra, Garbacz Petra, Brezovszki Abigél, Szabó Márta. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
Triscsuk Krisztina in red&white again
2019. May. 31.Mátéfi Eszter, professional vice-director of DKKA announced a surprise signing for the handball lovers of Dunaújváros.
A defeat beyond all understanding
2019. May. 04.We suffered a two goal defeat from Budaörs Handball.
This time Fehérvár won
2019. Apr. 27.For like 40 minutes the chance was there to get points from Székesfehérvár, but the home team was better today and gained a 27-23 victory against the Kohász girls.
A well fought game
2019. Apr. 20.Our girls gained a three-goal victory wit a final score of 23-20 against Mosonmagyaróvár in the Arena today.
Announcement - new stamps with sequence numbers
2019. Apr. 17.Numbered new stamps have been released at DKKA.