„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Vereség a hibák ára!

2017. Nov. 04.
  • Facebook

Túl sok helyzetet hagyott ki együttesünk ahhoz, hogy legyen esélye a pontszerzésre a jó erőkből álló Érd ellen.

A Siófok és a Győr elleni csatákat követően újabb nagyon nehéz mérkőzés várt ma akadémiánk felnőtt együttesére, mely este hat órától a dobogó második helyén álló Érd csapatát fogadta a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A találkozó esélyesének nem feltétlenül a mieink számítottak, ám György László vezetőedző abban bízott a kezdés előtt, hogy tanítványai fel tudják venni a versenyt a remek erőkből álló vendégekkel, s hatvan percen keresztül koncentrált, fegyelmezett játékkal képesek lesznek a bravúrra.

A mérkőzés eleje azonban meglehetősen ijesztően alakult együttesünk számára, ugyanis a vendégek pillanatok alatt szereztek két gólt, s bár az 5. percben megtört a hazai gólcsend, erre újabb két találattal válaszoltak az érdiek, így György Lászlónak már a 7. percben magához kellett hívnia játékosait (1-4). A rövid pauzát követően szerencsére hibáztak az érdiek is, így Klujber és Molnár szemfüles találataival sikerült feljönni egyre, ám Szalai kiállítása alatt Krpez és Bulatovic volt eredményes, s újra meglépett hárommal a vendégcsapat (3-6).

Ekkor szerencsére összeállt a Kohász védekezése, Tomasevics is fogott két-három labdát, s bár Kovás Anna kihagyott hetese miatt azért bosszankodhattunk, a 13. percben Micijevic előbb egalizált, majd a félidő derekán már a vezetést is megszerezte együttesünknek (7-6). Erre ugyan még volt válasza Szabó Edina tanítványainak, Kovács második gólja és Tomasevics üres kapura elért találata után az érdiek is időt kértek, mert a mieink látványosan lendületbe jöttek, s muszáj volt erre reagálniuk (9-7). A fordulópontot azonban nem a vendégek feljavuló játéka jelentette, hanem az, hogy 11-9-es hazai vezetésnél sorozatban három ajtó-ablak ziccert is kihagytak a mieink, s ez egy ilyen csapat ellen egyszerűen nem fér bele. Most sem fért, mert az Érd játékosai nem tették meg ugyanezt a szívességet a túloldalon, s egy 0-4-es rohammal nemcsak egalizáltak, hanem két góllal meg is léptek a Kohásztól. A félidő utolsó perceiben felváltva szerezték találataikat a csapatok, így a szünetre 14-16-os hátránnyal vonulhatott együttesünk.

A térfélcsere után elsősorban koncentrációban kellett volna feljavulnia a mieinknek ahhoz, hogy legyen esélyük a pontszerzésre, ám pont ebben estek vissza még inkább játékosaink, s ez ma sajnos végzetesnek bizonyult. A félidőt ugyanis ismét a vendégek kezdték jobban, köszönhetően az újabb elpuskázott hazai ziccereknek, kihagyott hetesnek, s eladott labdáknak, így a 40. percben már kényelmes, ötgólos vezetésről irányíthatta a meccset az érdi alakulat (17-22). Különösen fájó volt az, hogy miközben a Kohásznak minden gólért nagyon keményen meg kellett dolgoznia, a vendégek a középkezdést követően sorozatban rohantak át a mieinken, rendkívül könnyű gólokkal tartva magabiztos előnyüket (18-24). hiába kért időt harmadszor is György László, s hibák száma nem csökkent, így az 50. percben sajnos már csak az érdi győzelem mértéke lehetett a kérdéses (20-27).

A hajrá előtt már nyolccal is vezetett a vendégcsapat, s bár az utolsó perceket 4-0-ra megnyerte a Kohász, ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég, a pontszerzéshez nem, így a hazai hibákat, fegyelmezetlenségeket maximálisan kihasználó vendégek mindent összevetve megérdemelt, 30-26-os sikerrel álltak a bajnokság élére, míg a Kohász hét fordulót követően a hatodik helyen áll a tabellán.

György László: - Lehet, hogy küzdöttünk, de ez nem sokat ér akkor, ha ennyire fegyelmezetlenül játszunk. Nem koncentráltunk a ziccerek kihasználásánál, a visszarendeződésnél, sorozatban adtuk el a labdákat az üres kapus helyzetekben, csak saját magunknak köszönhetjük ezt az eredményt, amit azért sajnálok nagyon, mert ebben a meccsben lényegesen több is lehetett volna.

DKKA - Érd 26-30 (14-16)

DKKA: Tomasevics 1 – Klujber 2, Kovács A. 2, Cifra, Micijevic 6, Szalai 5, Molnár B. 3. Csere: Oguntoye (kapus), Dombi 1, Bouti 1, Nick, Monori, Grosch, Szekerczés 5, Takács D., Kazai. Vezetőedző: György László.

Érd: Foggea – Krpezs-Slezák 4, Gonzalez 5, Bulatovics 2, Kisfaludy 2, Klivinyi 7, Lassource. Csere: Janurik (kapus), Signate 3, Tóth G. 3, Gávai 2, Roberts 2, Kiss N., Szabó L. Vezetőedző: Szabó Edina.

Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

New coaches at the Academy

New coaches at the Academy

2021. Aug. 04. #DKKA utánpótlás

Already this week, our youth teams have also started the preparation.

The draw for the league is ready

The draw for the league is ready

2021. Jul. 23.

The team of the Dunaújvárosi KKA will start and finish the 2021/2022 championship season at home.

Adults at work again!

Adults at work again!

2021. Jul. 19.

With a new professional director, the adult team of our academy started the preparations for the 2021/2022 season with almost complete framework.

They are professionals

They are professionals

2021. Jul. 17. #DKKA utánpótlás

Three young players have signed a long-term contract with our team.

Nothing was given easily this year!

Nothing was given easily this year!

2021. Jun. 19.

The team had to be re-built several times, a lot of bad things hit us, but the adults of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy can be professionally satisfied with this season.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat