„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Az első perctől az utolsóig figyelni kell!

2017. Nov. 10.
  • Facebook

Rendkívül nehéz mérkőzés vár együttesünkre az EHF Kupa harmadik fordulójának odavágóján.

A Magyar Kupában aratott szerdai győzelem után egy lényegesen nehezebb találkozó vár szombaton akadémiánk felnőtt csapatára, mely délután fél kettőtől az EHF Kupa harmadik fordulójának odavágóján lép pályára a dán Koebenhavn otthonában. Együttesünk hétvégi ellenfelét kiváló játékosok alkotják, s erejükre jellemző, hogy tíz fordulót követően vezetik a dán bajnokságot, megelőzve két BL-csapatot, a Midtjylland és a Nykobing csapatait is.

Finoman szólva sem vár tehát könnyű feladat a DKKA kézilabdázóira a párharc első, dániai felvonásán, ráadásul a mieink helyzetét nehezíti az is, hogy a hétközi kupameccsen Klujber Katrin és Szalai Babett is megsérült, Micijevic térde is rakoncátlankodik, Molnár Beatrix betegséggel küzd, s bár együttesünk csütörtöki gyakorlásán Molnáron kívül mindannyian jelen voltak, állapotuk adott azért okot aggodalomra a szakvezetésnek.

Ilyen előzmények és az ellenfél játékerejét ismerve nem mondhatnánk, hogy a Kohász számít a szombati találkozó esélyesének, ám György László bízik abban, hogy tanítványai tudásuk legjavát nyújtva igyekeznek megragadni minden esélyt arra, hogy szép eredménnyel zárják az összecsapást.

- A jelenleg sérüléssel bajlódó játékosaink elutaznak a találkozóra, aztán majd Dániában kiderül, hogy mennyire tudunk számítani rájuk. Azt viszont tudjuk, hogy ránk egy nagyon nehéz mérkőzés vár. Ellenfelünk végigfutja meccseit, támadásban erősek, s visszarendeződésük is nagyon jó, kiváló egyéni képességgel bíró játékok alkotják keretüket, jelenleg vezetik is a dán bajnokságot, szóval nagyon nehéz lesz. Számunkra az lesz az egyik legfontosabb, hogy a visszarendeződésünk fegyelmezett legyen, támadójátékban a technikai hibákat csökkenteni kell, a lövőhelyzeteket jól kell megválasztanunk, s utóbbira különösen oda kell figyelnünk majd, mert a dánok szélsői remekül indulnak, s remek százalékkal élnek az ebből adódó lehetőségekkel. A dán iskolát ismerjük azért jól, elég sok meccset játszottunk velük a közelmúltban, ami mindenképpen segíthet nekünk abban, hogy talán könnyebb lesz alkalmazkodni az ő stílusukhoz. Erre készen kell állnunk, mert nem számíthatunk a dánoktól holtidőre, folyamatos nyomás alatt akarnak majd tartani minket, erre nekünk az első perctől kezdve készen kell állnunk, s egy pillanatra sem szabad kihagynunk.

További hírek

Professional staff unchanged

Professional staff unchanged

2021. May. 10.

Attila Vágó remains in charge as the head coach of our adult team.

A wonderful win at home

A wonderful win at home

2021. May. 08.

DKKA hosted the team of Vác residing in the 3rd place on the league table before the match.

Easy win on the first game

Easy win on the first game

2021. May. 04.

In the League Cup we gained a confident, 40-22 victory against Vasas SC.

We could be hopeful for 15 minutes only

We could be hopeful for 15 minutes only

2021. May. 01.

Much more effective in front of both goals, MTK defeated the adult team of our academy by eleven goals, 34-23.

MKSZ decided to end youth contests

MKSZ decided to end youth contests

2021. Apr. 30. #DKKA utánpótlás

The Professional and Competition Committee of the Hungarian Handball Association (MKSZ) declared to end all the youth series of competitions for the season 2020-2021. They are however giving the opportunity to teams to organize tournaments for the period between 22nd May and 30th June 30.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat