„ACÉL A SZÍV!”
A nyolc közé jutásért játszanak az ifik
Az Országos Ifjúsági Kupa küzdelmeiben lép ma pályára ifjúsági csapaptunk, mely a győzelem és a továbbjutás reményében fogadja a Gyömrő együttesét délután négy órától a sportcsarnokban.
Elérkezett az Országos Ifjúsági Kupa nyolcaddöntőjének visszavágója, amit ma 16.00 órakor rendeznek a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Kellő nyugalommal, de elszántan készülhettek lányaink a fontos mérkőzésre, hiszen Gyömrőn 38-25-re sikerült nyerni az első találkozón. Bár a félidőben még csak 4 góllal vezettünk, a második játékrészben nagy iramot diktálva állva hagytuk az ellenfelet. Különösen Grosch Vivien volt elemében, egymaga 10 gólt vállalt, de fontos gólokat szerzett Szabó Janka (6) és Berta Bianka (5) is. A találkozó utolsó harmadában mindenki játéklehetőséghez jutott, fokozatosan nőtt a különbség, és alakult ki a magabiztos diadal. Az ellenfélnél Hófra Noémi tudta felvenni a tempót az akadémistákkal, 9 gólt dobott, de sokszor maradt egyedül az újvárosi védőfallal szemben. Az ifisták pihentek a hétvégén, hiszen a Vác elleni bajnokit a vendégek kérése alapján elnapolták, ezért remélhetőleg labdára éhesen várják a mai összecsapást.
További hírek
Lots of goals and a defeat
2022. Oct. 12.Despite the thirty-one goals scored, the adult team of our academy had no chance for a close match in the league against Mosonmagyaróvár.
Newcomer on board
2022. Oct. 11.With Kata Farkas joining our team our squad is getting extended with a young but well-rounded player.
Important points kept at home
2022. Sep. 24.In a chaotic game our girls were the better team on the court against MTK.
No surprises
2022. Sep. 16.Although DKKA kept the pace for a long time with the opponent, mostly due to a bad 8 minutes at the end of the first half, they lost against DVSC.
A thrilling draw away from home
2022. Sep. 09.The adult team of our academy achieved a 26-26 draw with a goal scored in the last second against Alba FKC.