„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Jár a dicséret mindenkinek!

2018. Aug. 06.
  • Facebook

Kemény, de eredményes dániai edzőtáborozáson van túl felnőtt együttesünk.

Viborgban edzőtáborozott az elmúlt héten akadémiánk felnőtt együttese, mely a kőkemény napi munka mellett három felkészülési mérkőzésen is pályára lépett. György László tanítványai az Odense ellen 29-27-es, míg házigazda Viborg ellen 23-21-es sikert arattak, s ugyan a Silkeborg 28-19-re legyőzte a mieinket, vezetőedzőnk összességében elégedetten értékelte a mögöttük hagyott időszakot.

"Nagyszerű környezetben tudtuk eltölteni ezt az egy hetet, csak az edzésekkel, mérkőzésekkel, pihenéssel, regenerációval tudtunk foglalkozni, minden feltétel adott volt az előzetesen eltervezett munkához, s visszatekintve elmondhatom, hogy ami kitűztünk magunk elé célként, azt sikerült is itt megvalósítani. Fontos volt számunkra az is, hogy más környezetben készülhettünk kicsit, s a klíma is teljesen alkalmas volt arra, hogy a nagyobb terhelést könnyebben elviseljék a lányok. Emellett tényleg minden feltétel adott volt a munkához, remek körülmények fogadtak minket, ráadásul szenzációs volt az a miliő is, ami körülvett minket. Láttuk, hogy a többi felnőtt csapat miként készül, testközelből tapasztalhattuk, hogy nem ingyen adják azt a fizikumot, amivel egyes csapatok tagjai rendelkeznek, hanem izzadságos, kőkemény munkával érik azt el" – árulta el György László.

Vezetőedzőnk már korábban elmondta, hogy Dániában nagyon komoly munka vár a csapat tagjaira, ám mint azt elmondta, a lányok ezúttal is keményen beleálltak a feladatokba.

"Nem volt persze könnyű, nagy terhelést kaptak a lányok, s emellett három nagyon komoly tesztmérkőzést is vívtunk, amelyeken hasznos dolgokat tudtunk gyakorolni, s edzői szemmel felfedezni, hogy mi az, amire szükségünk van még, mit kell még gyakorolnunk. Próbálgattuk az új és visszatérő játékosok beillesztését a különböző pozíciókba, ennek most volt itt az ideje, ezért is nagyon jó volt számunkra ez a három mérkőzés. Sajnos egy-egy kisebb megbetegedés azért beleszólt az edzésmunkába, míg Camila Micijevic az első mérkőzés első percében megsérült, s mivel rá további vizsgálatok várnak, így egyelőre nem tudjuk, hogy mi a pontos diagnózis. Az ő kiesése szintén okozott nehézségeket, mert támadásban és védekezésben is kulcsember, így többfajta variációt kipróbáltunk a felkészülési találkozókon. Úgy érzem, hogy mindenki maximálisan tudta, hogy miért vagyunk ott kint, elégedett voltam a lányok hozzáállásával, munkájával, s elégedett lehettem a mérkőzéseken tanúsított figyelemmel is. Habár a második mérkőzésen ez kicsit megbicsaklott, de az is érthető volt, mert két nagyon kemény edzésből vágtunk neki a Silkeborg elleni találkozónak. Ez nem is volt baj, számítottunk erre, az volt a tervünk, hogy a csapat tagjai nagyon kemény terhelést kapjanak ezen a héten, s bár a fáradtság látszott azért rajtuk, az igyekezet és az akarat ezt rendre felül tudta múlni, szóval a lányok nagyon jól teljesítettek, amiért jár nekik a dicséret." – fogalmazott felnőtt csapatunk szakvezetője.

György László nemcsak a felnőtteket kísérte figyelemmel, hanem a Generation Handball elnevezésű nemzetközi tornán résztvevő, s azt meg is nyerő U19-es csapatot is.

"Igyekeztem figyelmemmel kísérni az utánpótlás mérkőzéseit is, s úgy gondolom, hogy az ő számukra is nagyon hasznos volt ez a torna. Kicsit visszatérve a felnőtt csapat példájára, nekik is sok tapasztalattal bírt ez a viadal, mert ők is láthatták azt, hogy az ellenfeleik milyen munkát végeznek, milyen felfogásban dolgoznak, s milyen a sporthoz, a kézilabdához való hozzáállásuk. Ezért is érdemes elvinni ide az utánpótlást, hogy egy másfajta szemléletet is megismerjenek, s ha már ezt érzékelik és megfogják, akkor tudnak belőle tanulni is, ami szintén nagyon fontos" – tekintett vissza György László az utánpótlás mögött hagyott hétre.

Felnőtt együttesünk tagjai most kaptak egy kis pihenőt, ám kedden már újra munkába állnak, s szerdán délelőtt fél tizenegytől a svájci RK Zug ellen lépnek pályára, míg csütörtökön este hat órától, valamint szombaton délelőtt tizenegy órától a Ljubljanát fogadják edzőmérkőzésen.

További hírek

A nice closure of the year 2018

A nice closure of the year 2018

2018. Dec. 30.

With a much better performance in the second half DKKA won 32-27 on the last match of the year against county rival Alba Fehérvár KC.

Farewell victory

Farewell victory

2018. Nov. 18.

In a game full with twists and turns our girls were victorious in the second leg of the EHF Cup at the arena of Super Amara Bera Bera.

A faboulus win means that Kohász is in the next round

A faboulus win means that Kohász is in the next round

2018. Nov. 14.

Our Girls fought for each other from the beginning till the end and used well the mistakes of the opponent. The final score is DKKA - Siófok 27-22, our team got to the best 8 teams in the Hungarian Cup.

The defense can be praised

The defense can be praised

2018. Nov. 03.

Our team conceded just 21 goals against the blue-whites of Budapest.

A knock-out victory in the EHF Cup

A knock-out victory in the EHF Cup

2018. Oct. 20.

DKKA's players were smashing today and got a 29 victory agaist Spono Eagles on the second leg of the European competiton.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat