„ACÉL A SZÍV!”
Szoros siker a megyében
Küzdelmes, fordulatos mérkőzésen aratott 23-22-es győzelmet harmadik számú serdülő csapatunk a Martonvásár elleni felnőtt megyei találkozón.
A hetedik helyezett Martonvásár otthonában folytatta a Fejér megyei felnőtt bajnokság küzdelmeit hétvégén akadémiánk harmadik számú serdülő együttese. Takács Árpád tanítványai óriási csatát vívtak a házigazdákkal, hol a hazaiak, hol a mieink vezettek egy-két góllal, ám ennél jobban egyik gárda sem tudott elhúzni a másiktól. A félidei szünethez érve a mieink álltak valamivel közelebb a sikerhez, ám a második felvonásban fordítani tudott a hazai csapat, s egészen a hajráig előnyben is volt. Az utolsó percekben azonban támadásban és védekezésben is sikerült újítania fiataljainknak, megfordítva ezzel az állást, s kiharcolni a nagyon értékes győzelmet (22-23).
Takács Árpád: - Küzdelmes mérkőzés volt, védekezésben kellően agresszívek voltak a lányok, jól védekezett a csapat, a fordulás után a talajról elengedett átlövéseket és az ellenfél befutó játékát is nagyon jó le tudtuk reagálni. Amennyiben mégis hiba csúszott a védekezésbe, akkor a remek kapusteljesítmény segített rajtunk. A támadásokkal már nem voltam ennyire elégedett, nagyon sok technikai hibát követtünk el, melyeket nagyobb koncentrációval el lehetett volna kerülni. Alapvető hibák voltak ezek, melyek nagyon megnehezítették számunkra a mérkőzést. Ezzel együtt büszke vagyok a lányokra, mert óriásit küzdöttek, a hajrában kétgólos hátrányból nyerték meg a meccset, amiért persze jár nekik a dicséret.
További hírek
Step by step!
2020. Jun. 02.Four new signings at Kohász!
2020. May. 28.DKKA will play their home matches of the 2020/2021 season in Érd. they also announced the signing of four new players at a press conference on Thursday.
Live: Press conference with announcements
2020. May. 27.The goal was close, but then...
2020. May. 24. #DKKA utánpótlás[Teener I.]
Our youngsters had a realistic chance of making it to the final four of the teener I. league.
We were finally able to meet! Everyone is healthy, the work can start!
2020. May. 18.Now the full staff of DKKA appeared on Monday morning at the professional meeting that prepares the next season, to which the captain of the team, Babai Szalai, was also invited. Of course, everyone followed the emergency rules.