„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hasznos edzőmeccs a Budaörs ellen

2019. Mar. 12.
  • Facebook

Háromgólos, 28-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott felkészülési találkozón.

A mögöttünk hagyott hétvégén nem játszott bajnoki mérkőzést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, ezért ahhoz, hogy a mieink megfelelően felkészüljenek a Magyar Kupa négyes döntőjére, ma délután fél öttől a Budaörs otthonában játszottak edzőmeccset kézilabdázóink. Az összecsapás első félidejében fej-fej mellett haladt a két együttes, s a kiegyenlített játékot hozó első harminc perc végén 13-13-as állást mutatott az eredményjelző. A térfélcserét követően egy ideig nem tudta leszakítani ellenfelét a Kohász, ám a játékrész hajrájához közeledve egy 6-0-s rohammal elhúzott a hazaiaktól csapatunk, s tetemes előnyéből a meccs végéig három gólt meg is őrzött, így végül 28-25-ös győzelmet aratott.

György László: - A célját elérte a mérkőzés, fordulatos csatát vívtunk a hazaiakkal az első félidőben, de a másodikban volt egy egy 10-12 perces periódus, amikor kimondottan jó volt a védelem és a támadójáték. Gyorsan játszottunk ekkor, a helyzeteinket be is lőttük, s ezzel el is döntöttük a meccset. A Budaörs maximálisan partnernek bizonyult, az első perctől az utolsóig hajtottak, kellett nekünk ez a mérkőzés a Magyar Kupa négyes döntője előtt.

Moyra-Budaörs – DKKA 25-28 (13-13)
Gólszerzőink: Szalai 7, Kazai 7, Monori 3, Grosch 3, Szekerczés 3, Dombi 2, Nick 2, Ferenczy 1.

 

 

További hírek

Professional staff unchanged

Professional staff unchanged

2021. May. 10.

Attila Vágó remains in charge as the head coach of our adult team.

A wonderful win at home

A wonderful win at home

2021. May. 08.

DKKA hosted the team of Vác residing in the 3rd place on the league table before the match.

Easy win on the first game

Easy win on the first game

2021. May. 04.

In the League Cup we gained a confident, 40-22 victory against Vasas SC.

We could be hopeful for 15 minutes only

We could be hopeful for 15 minutes only

2021. May. 01.

Much more effective in front of both goals, MTK defeated the adult team of our academy by eleven goals, 34-23.

MKSZ decided to end youth contests

MKSZ decided to end youth contests

2021. Apr. 30. #DKKA utánpótlás

The Professional and Competition Committee of the Hungarian Handball Association (MKSZ) declared to end all the youth series of competitions for the season 2020-2021. They are however giving the opportunity to teams to organize tournaments for the period between 22nd May and 30th June 30.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat