„ACÉL A SZÍV!”
Bravúros győzelem, de így is búcsú az Ifjúsági Kupától
11 gólos hátrányt kellett volna ledolgoznia ma az akadémia ifjúsági csapatának a bombaerős, Körstner Vilmos által dirigált Debrecen gárdája ellen. Erre reális esély nem volt, de bíztunk benne, hogy a legjobb négy közé jutás helyett azért egy színvonalas, szoros csatával kárpótolnak bennünket Rapatyi Tamás tanítványai. Nem csalódtunk, sőt...
DKKA - DVSC /OIK Kupa negyeddöntő visszavágó/ 30:27 (18:20)
DKKA: Kaczor - Iván(9), Berta(2), Grosch(6), Moutsogianni, Boldizsár(4), Tolvaj-Sebestyén(2),
cserék: Szóládi, Balogh Sz., Udvardi(1), Fodor, Klujber(1), Bab, Egervári, Fehér(5)
Essünk túl a nehezén: Szabó Janka részleges térdszalag-szakadást szenvedett az elmúlt hétvégén, játékára nem nagyon számíthatunk ebben a szezonban. Kemény Dórit lázas betegség döntötte ágyba, Dunai Johanna még lábadozik műtétje után. A hiányzók ellenére győzelmi céllal indultak "ütközetbe" a lányok, és rögtön a találkozó elején pergő, gyors tempót diktáltak. Iván Emese és Grosch Vivien jól mozgatta a csapatot, Berta Bianka kétszer is betalált az ellenfél kapujába. A félidő közepén már több poszton is frissíteni kellett Rapatyi Tamásnak, de ennek ellenére 11:14 -re az ellenfél vezetett. Fodor Noémi védekezésben, Udvardi Laura támadásban jeleskedett, és bár Berta Biankát másodszor is kiállították, a félidőre két gólra csökkent a hátrány (18:20).
A második félidő elején Boldizsár Bianka határozott betörései hozták közel az egyenlítést, amit több esély után Fehér Niki büntetőből realizált (22:22). Klujber Katrin ügyes testcsellel verte meg ellenfelét, a biztos kézzel értékesített ziccer a vezetést hozta meg. A dunaújvárosi időkérés az ellenfélnek tett jót: még egyszer, de utoljára sikerült egyenlíteniük (25:25). Bab Ágotával még keményebb lett a védekezés, hosszú percekig 28:25 látható az eredményjelzőn, hogy aztán a három gólos különbség ne változzon az utolsó percekben (30:27).
Rapatyi mester érthetően örömmel fogadta a gratulációkat: "Büszke vagyok rá, hogy győzelemmel búcsúztunk az ifjúsági kupától. Az eredménynél is fontosabb azonban, hogy céljainkat maradéktalanul teljesítettük a találkozó folyamán. Ez az, ami igazán fontos és pozitív a jövő szempontjából. Gratulálok a lányoknak" - nyilatkozta a lefújást követően. Ehhez felesleges bármit is hozzátenni...
Folytatás pénteken az NB I-ben, a változatosság kedvéért Debrecenben.
További hírek
Important two points we gathered
2019. Feb. 23.It was way more close contest against Békéscsaba than two weeks ago in the Hungarian Cup, but we won the game tonight!
Siófok won their home match
2019. Feb. 16.Our team kind of collapsed in the second half and a goalless 16 minute period reulted a big defeat from one of the strongest teams in the league
Into the Final4!
2019. Feb. 08.Towards the end of the first half we bruised the opponent and gained a nice ten goal vicory against Békéscsaba. With this score our team got qualified into the best four teams of the Hungarian Cup.
Unity was the key
2019. Feb. 02.Thanks to a flawless first half our girls got a nice victory at home against Vác tonight.
Bad ten minutes decided it all
2019. Jan. 26.In the second half the girls could not continue the first period's bravery, this resulted a 29-24 defeat in Érd.