„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Fehérvárra látogatunk

2019. Apr. 26.
  • Facebook

Idegenben, az Alba FKC vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda liga újabb fordulójában.

Székesfehérváron folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton délután öt órától akadémiánk felnőtt csapata, mely ezúttal az alba FKC vendégeként lép pályára A K&H női kézilabda ligában. A házigazdák jelenleg a hatodik helyen állnak a bajnokságban úgy, hogy eddig lejátszott huszonkét mérkőzéséből tizenegyet megnyertek, s két döntetlen mellett kilenc alkalommal szenvedtek vereséget. A legutóbbi fordulóban komoly bravúrt bemutatva, Debrecenben arattak sima, 38-32-es győzelmet, s biztosak lehetünk abban, hogy a két pont megszerzése lesz a céljuk szombaton, már csak azért is, hogy visszavágjanak a Dunaújvárosban elszenvedett 32-27-es vereségért.

Tisztában van a szombati találkozó nehézségeivel György László, csapatunk vezeteődzője is, ám a szakember bízik abban, jó játékkal sikerülhet meglepni a megyei riválist.

- Mindenre oda kell figyelnünk szombaton, a védekezésre, a támadásra, de ha ki kell emelni valamit, akkor a védekezésünk minősége lesz a legfontosabb. Nem szabad elkapkodnunk a játékunkat, higgadtnak kell maradnunk végig a mérkőzésen, de emellett nagyon fontos lesz a támadásból való visszarendeződés, s kiemelt szerepe lesz a kapusteljesítménynek is, de a lényeg az, hogy mindkét kapu előtt jó teljesítményre lesz szükség ahhoz, hogy egy jó eredményt érjünk el az Alba FKC otthonában. A fehérváriak jó csapatot alkotnak, ezt bizonyítja, hogy legutóbbi Debrecenben tudtak nyerni, s nem is akárhogy, hanem a számok alapján igen simán, s lehet, hogy nem mi vagyunk a szombati mérkőzés esélyesei, de bízom abban, hogy összeszedett, taktikus és jó játékkal képesek lehetünk a meglepetésre.

További hírek

Professional staff unchanged

Professional staff unchanged

2021. May. 10.

Attila Vágó remains in charge as the head coach of our adult team.

A wonderful win at home

A wonderful win at home

2021. May. 08.

DKKA hosted the team of Vác residing in the 3rd place on the league table before the match.

Easy win on the first game

Easy win on the first game

2021. May. 04.

In the League Cup we gained a confident, 40-22 victory against Vasas SC.

We could be hopeful for 15 minutes only

We could be hopeful for 15 minutes only

2021. May. 01.

Much more effective in front of both goals, MTK defeated the adult team of our academy by eleven goals, 34-23.

MKSZ decided to end youth contests

MKSZ decided to end youth contests

2021. Apr. 30. #DKKA utánpótlás

The Professional and Competition Committee of the Hungarian Handball Association (MKSZ) declared to end all the youth series of competitions for the season 2020-2021. They are however giving the opportunity to teams to organize tournaments for the period between 22nd May and 30th June 30.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat