„ACÉL A SZÍV!”
A fiatalság legyőzte a nagyobb rutint a városi rangadón
Szerencsére városunk női kézilabda élete annyira gazdag, hogy az NB II-ben még helyi rangadóról is beszélhetünk. "Némi" túlzással: ami Madridban a Real - Atletco, Londonban a Tottenham - Arsenal, az Dunaújvárosban D. Kohász II. - DAC :). Tegnap összecsaptak, és szoros félidő után az akadémisták gyorsabb játéka hozta meg a győzelmet. Az utánpótlás mérkőzésen a fiatalabbak is hozták a kötelezőt.
D. Kohász KA II. - DAC NB II. felnőtt 30:25 (10:11)
DKKA: Török - Bab(3), Iván(2), Ujhelyi(3), Orbán L.(1), Boldizsár B.(3), Nagy
cserék: Szerdahelyi - Orbán Zs., Grosch(11), Kemény(7), Berta, Palaics
Szemmel láthatóan motiváltabban kezdte a mérkőzést a DAC. Gyors góljaikra késett a válasz, a mieink ötlettelen támadójátéka kevés helyzetet eredményezett, de azt is sikerült kihagyni. Az 5. percben 0:4 -nél Iván Emese lőtte első gólunkat. Hamar belenyúlt a felállásba Takácsné Gyöngyi néni: Grosch Vivient és Kemény Dórát is pályára küldte. Lassan apadt az előny, jól tartották magukat a DAC idősebb, rutinosabb játékosai. Feszült hangulatban a játékvezetők is szerephez jutottak: előbb az ellenfél edzője kapott sárga lapos figyelmeztetést, majd Takácsné 2 perces büntetést. Az emberhátrány érdekes módon nekünk tett jót: Ujhelyi erőszakos betörése alakította ki a félidő eredményét (10:11).
A második félidő első támadásából végre egyenlített Grosch Vivien, és az érezhetően feljavult védekezésünknek köszönhetően már nem tudott meglépni a vendégcsapat. Bab Ágota szép gólja hozta meg a vezetést (15:14), amit Kemény Dóri duplája biztosított be. Beindult a gépezet, végre azt játszották a lányok, ami célravezető: határozott védekezésből gyors indításokkal szerezték találataikat. 21:15 -nél eldőlni látszott a mérkőzés, de a DAC még egy nagy rohamot indított. Jobb szélről kétszer is eredményesek voltak, Török Dóri elfáradt, és a cserék is nehezen lendültek játékba. Szerdahelyi Évi bravúrjai kellettek az előny tartásához, majd az utolsó percekben összeállt az előkészítő munka is, és Boldizsár Bianka átlövései hűtötték le a vendég reményeket.
Küzdelmes, izgalmas mérkőzésen sikerült újabb pontokat szereznünk, aminek nem örülünk, hogy a "testvér csapat" ellen történt mindez. Ezt csak a riválisok legyőzésével tehetjük jóvá..
D. Kohász KA II. - DAC NB II. junior 31:26 (19:12)
DKKA: Deák T. - Müller(3), Kukucska(5), Solymosi(10), Berkes, Nagy Zs.(3), Liu V.(3)
cserék: Hutterer - Szabó(1), Sándor(1), Nagy B., Szűcs N.(5)
Meggyes Rita edzői értékelésére hagyatkozva azt írhatjuk a találkozóról, hogy nagyon bátor és harcos játékkal rukkoltak ki a lányok ezen a délutánon. Bár a mérkőzés során voltak kisebb hullámvölgyek, az edzésmunka és lelkesedés megtette hatását. A csapat jó úton jár. Deák, Kukucska, Solymosi és Szűcs ezen a találkozón is remekül játszottak. A többiről meséljen a Galéria..
További hírek
This time Loki won
2021. Apr. 25.Our team committed lots of annoying mistakes and suffered an unexpected large defeat.
We won the second leg too!
2021. Apr. 10.DKKA won 32-27 against Mosonmagyaróvár, making it to the semifinals of the League Cup with a double success.
A painful defeat
2021. Apr. 02.Although being ahead with four goals in the second half, after committing many mistakes we suffered a two goal defeat at the end.
Advantage gained
2021. Mar. 30.After a tight first half, the adult team of our academy won 31-24 in the first leg of the League Cup quarterfinals.
The girls fought well!
2021. Mar. 27.Despite the efforts Ferencváros won the match at Elek Gyula Arena today afternoon.