„ACÉL A SZÍV!”
A kézilabda böjt már Nagypénteken véget ér...
Hosszabb szünet után ismét hazai pályán szerepel a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia három korosztályos csapata. A télies időjárás után végre forró pillanatok várnak ránk a városi sportcsarnokban az első osztályú bajnokság alapszakaszának záró fordulójában. Erre garancia a revans-vágy, no meg a kamerák jelenléte. Senki se gondolja, hogy tét nélkül!
Kezdjük a legfontosabbal: a Sportklub közvetítése miatt a megszokotthoz képest kicsit később, 18.45-kor kezdődik a Kohász - Kiskunhalas bajnoki találkozó. Az utánpótlás csapatok a hagyományos rend szerint 14.00 és 16.00 órakor kezdenek, és a tavaszi szünet miatt hiányzók ellenére is kötelező hozniuk a sereghajtó halasi fiatalok elleni mérkőzéseket.
A felnőttek összecsapása már nem ígérkezik ilyen simának. Bár az alapszakasz szempontjából nincs jelentősége az eredménynek (mindkét csapat az 5 - 8. helyért küzd majd, tehát még kétszer találkozunk), van bőven törleszteni valója a dunaújvárosi lányoknak. Ebben a szezonban eddig kétszer találkoztunk, és két vereséget könyvelhettünk el. Talán jobban fájt a karácsonyi kupavereség hazai pályán, hiszen nagyon közelinek tűnt a bravúrnak számító, legjobb nyolc közé jutás. Az évnyitó halasi vereség egyfajta mélypont volt az idei bajnokságban, a pályán kívüli sportszerűtlenségek pedig árnyékot vetettek a két klub kapcsolatára. Pénteken tehát szikrázó találkozóra számítunk, amit fokoz az országos média jelenlét. Az utolsó két forduló nem sikerült jól Mátéfi Eszter csapatának, már csak ezért is ránk férne egy kis siker. Aki tud, jöjjön, szurkoljon!
Hajrá Kohász!
További hírek
Lots of goals and a defeat
2022. Oct. 12.Despite the thirty-one goals scored, the adult team of our academy had no chance for a close match in the league against Mosonmagyaróvár.
Newcomer on board
2022. Oct. 11.With Kata Farkas joining our team our squad is getting extended with a young but well-rounded player.
Important points kept at home
2022. Sep. 24.In a chaotic game our girls were the better team on the court against MTK.
No surprises
2022. Sep. 16.Although DKKA kept the pace for a long time with the opponent, mostly due to a bad 8 minutes at the end of the first half, they lost against DVSC.
A thrilling draw away from home
2022. Sep. 09.The adult team of our academy achieved a 26-26 draw with a goal scored in the last second against Alba FKC.