„ACÉL A SZÍV!”
Erima U13 országos elődöntő - vissza a térképre
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia létrehozásának egyik célja volt, hogy városunk ismét rangot vívjon ki magának a magyar kézilabda sportban, és ennek megfelelően, mint képzési központ, rangos viadalok házigazdája legyen. Az első lépéseket ezen a vonalon is megtettük: szerdán egy országos elődöntő helyszíne lesz a városi sportcsarnok.
Meggyes Rita két korosztályos csoportja is eljutott az országos elődöntőig. Szerdán az U13 gárdája indul harcba az országos döntőt jelentő első két hely megszerzéséért. A feladat nem kicsi, hiszen a sok edzőt megért társaság nagyrészt ismeretlen csapatok ellen indul küzdelembe. A két hármas csoportból az első kettő keresztjátékkal dönti el, hogy kik játszhatnak aranyért, illetve bronzért. A csoport harmadikok egyből az 5. helyre startolhatnak.
A lányok lényegesen komolyabb terhelést kaptak ebben a szezonban, mint a korábbi években, hiszen az Erima bajnokság mellett ők vívják az NB II. utánpótlás mérkőzéseit is - időnként jóval idősebb ellenfelekkel. Dicséretes küzdeni tudásukat szép eredmények igazolják, a befektetett munka pedig már akár ezen a megmérettetésen is kamatozhat. A gárdához keddtől csatlakozik Klujber Katrin, aki egyébként Rapatyi Tamás csoportjában dolgozik, és már ifjúsági mérkőzéseken is pályára lép.
A szerdai elődöntő csoportbeosztása:
"A" csoport | "B" csoport |
Érdi VSE | Szekszárdi FGKC |
Dunaújvárosi Kohász KA | Haladás VSE |
Beszterce DSE | Körmendi DMTE |
Menetrend:
09.00 Érd - Dunaújváros
09.50 Szekszárd - Haladás
10.40 Beszterce - Érd
11.30 Körmend - Haladás
12.20 Dunaújváros - Beszterce
13.10 Szekszárd - Körmend
14.00 A1 - B2
14.50 A2 - B1
15.40 A3 - B3 (5. helyért)
16.30 mérkőzés a 3. helyért
17.20 Döntő
További hírek
New coaches at the Academy
2021. Aug. 04. #DKKA utánpótlásAlready this week, our youth teams have also started the preparation.
The draw for the league is ready
2021. Jul. 23.The team of the Dunaújvárosi KKA will start and finish the 2021/2022 championship season at home.
Adults at work again!
2021. Jul. 19.With a new professional director, the adult team of our academy started the preparations for the 2021/2022 season with almost complete framework.
They are professionals
2021. Jul. 17. #DKKA utánpótlásThree young players have signed a long-term contract with our team.
Nothing was given easily this year!
2021. Jun. 19.The team had to be re-built several times, a lot of bad things hit us, but the adults of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy can be professionally satisfied with this season.