„ACÉL A SZÍV!”
A maximum kell mindenkitől!
Nehéz mérkőzés elé néz akadémiánk felnőtt együttese a Szombathely vendégeként.
A címvédő Győr elleni vereséggel megtört a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának hárommeccses pontszerző sorozata, így György László tanítványai hét fordulót követően két győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel állnak a K&H női kézilabda liga kilencedik helyén. Az ETO elleni mérkőzés után nem sokat pihentek kézilabdázóink, akik a hét elejétől már munkába vetették magukat, hogy a lehető legjobban felkészüljenek az előttük álló újabb feladatokra, melyek lényegesen fontosabbnak ígérkeznek, mint a gárda legutóbbi fellépése.
Akadémistáink felnőtt együttese ugyanis ma este hat órától Répcelakon, a Szombathelyi KKA ellen lép pályára egy igen nehéznek ígérkező találkozón. Az újonc szombathelyiek nyolc találkozót játszottak eddig az idei szezonban, melyek közül egyet nyertek meg, s egy döntetlen mellett hat alkalommal szenvedtek vereséget. Pályaválasztóként viszont mindenképpen a javítás lesz a céljuk, ezért együttesünk szakvezetője is nagyon kemény hatvan percet jósol tanítványainak.
- Emberanyagban egy jó társaság a szombathelyi, ráadásul rutinos csapatnak is számít, hiszen játékosai sok időt eltöltöttek már az első osztályban sőt, komoly nemzetközi rutinnal is rendelkeznek. Bandelier, Jovetic, Mitrovic és Tomasevic is remek játékosok, szóval nagyon észnél kell majd lennünk a mai mérkőzésen. Nem feltétlenül mondom azt, hogy a találkozónak egyértelműen mi vagyunk az esélyesei, de nyerhető mérkőzés lesz, ha mi becsületesen, tisztességesen felkészülünk, s azt a játékot játsszuk, amit az elmúlt időszakban, akkor van esélyünk arra, hogy elhozzuk a két pontot. Nem elég kilencvenkilenc százalékkal kézilabdázni azonban, minden pályára lépő játékostól azt várom, hogy a maximumot nyújtva segítse hozzá csapatunkat a remélt győzelemhez.
További hírek
Professional staff unchanged
2021. May. 10.Attila Vágó remains in charge as the head coach of our adult team.
A wonderful win at home
2021. May. 08.DKKA hosted the team of Vác residing in the 3rd place on the league table before the match.
Easy win on the first game
2021. May. 04.In the League Cup we gained a confident, 40-22 victory against Vasas SC.
We could be hopeful for 15 minutes only
2021. May. 01.Much more effective in front of both goals, MTK defeated the adult team of our academy by eleven goals, 34-23.
MKSZ decided to end youth contests
2021. Apr. 30. #DKKA utánpótlásThe Professional and Competition Committee of the Hungarian Handball Association (MKSZ) declared to end all the youth series of competitions for the season 2020-2021. They are however giving the opportunity to teams to organize tournaments for the period between 22nd May and 30th June 30.