„ACÉL A SZÍV!”
Nagyot küzdöttek juniorjaink az Érd ellen az NB II-ben
A nemzeti bajnokság harmadik vonala az amatőr csapatok mellett jó lehetőséget biztosít az utánpótlás további versenyeztetésére az NB I-es alakulatoknak. Így fordulhat elő, hogy a néhány hete az első osztályú junior bajnokságban szembekerült csapatok most az NB II. Déli csoport égisze alatt találkoztak. Mindegy a címke, az időpont: az érdi és dunaújvárosi fiatalok mindig presztízs csatát vívnak.
Kedves ismerősként a vendégek edzőjével, Németh Helgával nosztalgiáztunk először egy kicsit, hiszen Dunaferres játékosként részese volt sok könnyes sikernek ebben a csarnokban. Ma már - Bokihoz hasonlóan - ő is az utánpótlás-nevelésre tette fel az életét, és látva masszív kis együttesét, meg kell állapítanunk, hogy jó úton jár.
D. Kohász KA II. - Érd-ÉTV III. (NB II.) 26:29 (14:19)
DKKA: Török - Grosch(3), Boldizsár(6), Ujhelyi(5), Orbán L.(6), Kemény(3), Nagy
cserék: Szerdahelyi - Iván(3), Bab, Tolvaj-Sebestyén, Berta, Fodor
Egymásnak estek a csapatok a játékvezetői sípra, nem sokat ismerkedtek. Grosch elfutása és Orbán L. góljai adták meg az alaphangot, de látszott, hogy gyors és fizikailag erősebb ellenféllel van dolgunk. 4:4 -ig felváltva estek a találatok, aztán elég volt két kihagyott ziccer, meg egy kis figyelmetlenség, és máris 5:9 az eredményjelzőn. Az időkérésnél Takácsné Gyöngyi néni villám fejmosást tartott - sampon nélkül, csak szavakkal. Szerdahelyi Évi rögtön hárított is egy büntetőt, Boldizsár Bianka pedig két szép átlövést mutatott be, de az újabb kapufák miatt nem sikerült a félidő végére felzárkóznunk. (14:19)
Kimaradt helyzettel indult a második játékrész is, de aztán Iván Emese szemfüles, "pöci" gólja megadta a jelet a felzárkózásra. Megzavarodott az érdi csapat, cseréink új lendületet hoztak a pályára, Török Dóri és Szerdahelyi Évi pedig felváltva parádéztak a kapuban. A félidő közepén Kemény Dóri bombájával egalizáltuk az állást. (23:23). Ahogy lenni szokott, a felzárkózás sokat kivett a fiatalokból, és két rossz megoldás visszahozta a mérkőzésbe a vendégeket. Sajnos már az időkérés sem hozott csodát, feljavultak az ellenfél hálóőrei is, egy kiállítás pedig végleg elűzte reményeinket. Az utolsó pillanatokig folytatódott az ádáz küzdelem, de a különbség nem változott a végső sípszóig (26:29).
Gyöngyi nénivel megállapítottuk, hogy egy pici szerencse elől, és egy pici határozottság hátul akár fordított eredményt is hozhatott volna, de a "volna" a sportban se ér semmit. Mindenesetre a második félidő eleje szuper jó volt. Azt kell másolni lányok!
További hírek
Triscsuk Krisztina in red&white again
2019. May. 31.Mátéfi Eszter, professional vice-director of DKKA announced a surprise signing for the handball lovers of Dunaújváros.
A defeat beyond all understanding
2019. May. 04.We suffered a two goal defeat from Budaörs Handball.
This time Fehérvár won
2019. Apr. 27.For like 40 minutes the chance was there to get points from Székesfehérvár, but the home team was better today and gained a 27-23 victory against the Kohász girls.
A well fought game
2019. Apr. 20.Our girls gained a three-goal victory wit a final score of 23-20 against Mosonmagyaróvár in the Arena today.
Announcement - new stamps with sequence numbers
2019. Apr. 17.Numbered new stamps have been released at DKKA.