„ACÉL A SZÍV!”
Évzáró előtt
A sereghajtó Szent István SE elleni mérkőzéssel zárja az évet akadémiánk felnőtt együttese.
Közel két hónap után játszik ismét tétmérkőzést akadémiánk felnőtt együttese, mely vasárnap este hat órától a Szent István SE elleni szekszárdi találkozóval folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit. György László tanítványaira annak ellenére sem vár könnyű feladat, hogy ellenfelük az utolsó helyen áll a bajnoki tabellán, ugyanis a fővárosiak a legutóbbi fordulókban két bravúrt is bemutattak azzal, hogy előbb a váciaktól, majd a Békéscsabától raboltak pontot. Nagyon oda kell tehát figyelnie játékosainknak a vasárnap esti összecsapáson, ám mint azt szakvezetőnk elárulta, a napi kemény munkának, illetve a közelmúltban lejátszott edzőmeccseknek hála egyre javuló formában várják kézilabdázóink a naptári év utolsó bajnokiját.
- Egy hét hetes szünet volt ugye most a bajnokságban, s bár ezalatt jutott egy kis pihenő a csapat tagjainak, azért az időnk nagyobbik részét munkával töltöttük, hiszen a napi edzések mellett több edzőmérkőzést is játszottunk. Jól és hasznosan telt el ez az időszak, elsősorban támadójátékban szerettünk volna előrébb lépni, s ugyan több betegség, apróbb sérülés is hátráltatott minket, illetve a korosztályos válogatottjaink mellett a szerb felnőtt válogatottal a világbajnokságon szereplő Jovovity Jovanára sem számíthattunk egy ideig, mégis úgy gondolom, hogy sikerült elvégeznünk azt a munkát, amit elterveztünk. Ahogy haladtunk előre a felkészülési mérkőzéseiben, egyre jobb formát mutattunk, ez szintén nagyon fontos volt számunkra, s mindenképpen biztató jel a ránk váró tétmeccsek előtt. A Szent István SE ellen is egy nagyon fontos találkozó vár ránk vasárnap. Nem szabad abból kiindulnunk, hogy vetélytársunk a tabella utolsó helyén áll, mert a Szent István SE három fordulóval ezelőtt nagyon megszorongatta a fehérváriakat, majd a Váctól és a Békéscsabától is pontot lopott, vagyis a kezdeti nehézségek után felvette az NB I ritmusát, s egyértelműen beleerősödött a mezőnybe. Éppen ezért nagyon fontos lesz, hogy a csapat minden tagja tisztában legyen azzal, hogy mit kell tennie a győzelemért, s ezt az első perctől az utolsóig meg is valósítsa. Micijevicre továbbra sem számíthatunk, de a többiek elszántan, s a győzelemben bízva várják a találkozót.
További hírek
This time Loki won
2021. Apr. 25.Our team committed lots of annoying mistakes and suffered an unexpected large defeat.
We won the second leg too!
2021. Apr. 10.DKKA won 32-27 against Mosonmagyaróvár, making it to the semifinals of the League Cup with a double success.
A painful defeat
2021. Apr. 02.Although being ahead with four goals in the second half, after committing many mistakes we suffered a two goal defeat at the end.
Advantage gained
2021. Mar. 30.After a tight first half, the adult team of our academy won 31-24 in the first leg of the League Cup quarterfinals.
The girls fought well!
2021. Mar. 27.Despite the efforts Ferencváros won the match at Elek Gyula Arena today afternoon.