„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Mosolygós szezonzáró sajtótájékoztató

2013. May. 30.
  • Facebook

Közeledik a bajnoki évad vége, összegzések és a jövő tervezése a fő téma az akadémia háza táján. Örömteli bejelentésekkel állt a közvélemény elé a vezetés, és régi/új arcok is bemutatkoztak a sajtó munkatársainak.

A sajtótájékoztató első felszólalója, Sztankovics László önkormányzati képviselő a közgyűlés döntéseiről tájékoztatta az érdeklődőket (lásd korábbi írásunkat a Hírek rovatban). Szemenyei István ügyvezető a célokat és azok megvalósulását vette górcső alá. Mint elmondta, sikerült bővíteni az utánpótlás játékosok számát, és közben átvenni a felnőtt csapat versenyeztetését is. Az eredményekkel elégedett, a felnőtt csapat bravúros nyolcadik helye mellett kiemelte az U13 korcsoport bajnoki bronzérmét, és az NB II-ben elért negyedik helyet. A gazdálkodás is stabil alapokra épül: a társasági adó és állami támogatás mellett fontosnak nevezte a két "szülő", az önkormányzat és a főiskola áldozatvállalását. A kommunikációban is nagyot léptek előre: elsősorban a honlap beindítása hozott gyorsabb és érdekesebb tájékoztatást - a szurkolók legnagyobb örömére.

Áttérve személyi kérdésekre, a friss igazolások bemutatása következett. "Dunaújváros - ahova jó hazatérni" hangzott a szlogen, hiszen mind a négy játékos már bizonyított korábban városunkban. Boki adta át a mezeket: Bulath Anitának, Vincze Melindának és Víg Viviennek. A negyedik szerelés tulajdonosa, Hosszú Boglárka tanulmányi kötelezettsége miatt nem tudott megjelenni a rendezvényen. A láthatóan boldog és elégedett lányok egyhangúan a csapat körül kialakult jó hangulatot, a sportcsarnok "varázsát" emelték ki döntésük fő okául, és szeretnének visszahozni minél többet a régi, szép időkből.

Mátéfi Eszter felvázolta az alapozás menetrendjét: rövid pihenő után, július 8-án találkozik a felnőtt keret, kemény fizikai felkészítésben lesz részük, egy hét tatabányai edzőtáborral. Augusztustól a felvezető mérkőzések következnek, melynek kiemelkedő állomása lesz a hazai rendezésű torna. Augusztus végén még egy romániai túra is belefér a programba, aztán indulhat a következő pontvadászat.

Zárásképpen az ügyvezető új stratégiai szövetségeseket mutatott be: egyrészt a Hummel Magyarország Kft-ét, amely a szereléseket biztosítja a jövőben, másrészt a Faster Promotion marketing céget, amely a kommunikációban és szponzorációban segíti az akadémiát.

További hírek

New coaches at the Academy

New coaches at the Academy

2021. Aug. 04. #DKKA utánpótlás

Already this week, our youth teams have also started the preparation.

The draw for the league is ready

The draw for the league is ready

2021. Jul. 23.

The team of the Dunaújvárosi KKA will start and finish the 2021/2022 championship season at home.

Adults at work again!

Adults at work again!

2021. Jul. 19.

With a new professional director, the adult team of our academy started the preparations for the 2021/2022 season with almost complete framework.

They are professionals

They are professionals

2021. Jul. 17. #DKKA utánpótlás

Three young players have signed a long-term contract with our team.

Nothing was given easily this year!

Nothing was given easily this year!

2021. Jun. 19.

The team had to be re-built several times, a lot of bad things hit us, but the adults of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy can be professionally satisfied with this season.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat