„ACÉL A SZÍV!”
II. Kohász Kupa: kész a menetrend
Minden készen áll az augusztus derekán sorra kerülő II. Kohász Kupa küzdelmeire, melynek versenykiírásából minden, a torna rendezésével kapcsolatos információt megtudhatnak a résztvevők. Akinek azonban ez nem elég, annak telefonos segítséget is nyújtunk.
Elkészült a II. Kohász Kupa 2013 nemzetközi női kézilabda felkészülési torna végleges versenykiírása, melyben minden, a torna szabályzatával kapcsolatos kérdést tisztázott a viadalt szervező Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Mint ismert, a megméretésre augusztus 17-én és 18-án kerül sor a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesén kívül a román Zilah, a Veszprém Barabás KC, illetve a Békéscsabai ENK SE csapatai vesznek majd részt.
A menetrend szerint szombaton délelőtt tíz órától előbb a Kohász és a Veszprém együttesei mérkőznek meg egymással, míg háromnegyed tizenkettőtől a Békéscsaba és a Zalau gárdái mérik össze egymással tudásukat. Szombaton délután fél öttől a Zalau és a Veszprém húz meccsszerelést, míg este hattól a Békéscsaba és a DKKA játékosai feszülhetnek egymásnak a második fordulóban. A torna második napjának első találkozóját a Veszprém és a Békéscsaba vívja vasárnap délelőtt tíz órától, míg fél tizenkettőtől a Kohász és a Zilah néz egymással farkasszemet a kupa utolsó mérkőzésén.
Mint az a versenykiírásból kiderült, a résztvevő együttesek oklevél és kupadíjazásban részesülnek, s az edzők, valamint a játékvezetők szavazatai alapján a torna legjobb kapusa, védekező és támadó játékosa is különdíjban részesül, hasonlóan a viadal gólkirálynőjéhez. A jövő hétvégi Kohász Kupával kapcsolatban további információt a 06-25/788-891, illetve a 06-30/539-1147 telefonszámon kérhetnek az érdeklődők.
Menetrend:
2013. augusztus 17.
10.00 Dunaújvárosi Kohász KA – Veszprém Barabás KC
11.45 HC Zalau – Békéscsabai ENK SE
16.30 Veszprém Barabás KC – HC Zalau
18.00 Békéscsabai ENK SE – Dunaújvárosi Kohász KA
2013. augusztus 18.
10.00 Veszprém Barabás KC – Békéscsabai ENK SE
11.30 Dunaújvárosi Kohász KA – HC Zalau
További hírek
Lots of goals and a defeat
2022. Oct. 12.Despite the thirty-one goals scored, the adult team of our academy had no chance for a close match in the league against Mosonmagyaróvár.
Newcomer on board
2022. Oct. 11.With Kata Farkas joining our team our squad is getting extended with a young but well-rounded player.
Important points kept at home
2022. Sep. 24.In a chaotic game our girls were the better team on the court against MTK.
No surprises
2022. Sep. 16.Although DKKA kept the pace for a long time with the opponent, mostly due to a bad 8 minutes at the end of the first half, they lost against DVSC.
A thrilling draw away from home
2022. Sep. 09.The adult team of our academy achieved a 26-26 draw with a goal scored in the last second against Alba FKC.