„ACÉL A SZÍV!”
Idősebb csapatok ellen is felveszik a versenyt
Krupják-Molnár Beatrix csapata két fronton is helyt áll.
Játékos-edzőnk, Krupják-Molnár Beatrix U14-es csapata két bajnokságba is nevezett a szezon elején, hiszen az U14-es I. osztály mellett a serdülő harmadosztályban is megmérettetik magukat a fiatalok. A fiatalok nem kicsinyítés, hiszen ebben a korosztályban már jóval idősebb játékosokkal is szembekerülhetnek. Edzőnkkel a magunk mögött hagyott hónapot értékeltük.
Molnár Beatrix: - A szeptember három serdülő fordulót is tartogatott számunkra. Az első mérkőzésen nagyon fegyelmezetten játszottunk, az új szezon lendülete hajtotta lányokat. A második mérkőzésre egy mélypontból érkeztünk és sajnos a hozzáállásunk sem olyan volt, mint amit elvárnék a lányoktól, így a hazai csapat megérdemelten győzött ellenünk. A harmadik meccsre sikerült összeszedni a fejeket és ismét fegyelmezett és bátor játékot mutattunk. Tisztesen helyt álltunk a nálunk idősebb, erősebb Emericus csapata ellen.
- Serdülő III. Bajnokság - Szeptember 16.
DKKA III. - Dunaújvárosi AC 36-16
Legjobb góllövők : Horváth L. 12, Kerner 5, Kiss K. 3, Oláh 3
- Serdülő III. Bajnokság - Szeptember 24.
Rácalmás SE - DKKA III. 18-17
Legjobb góllövők: Tarr 4, Kerner 3, Asztalos 3
- Serdülő III. Bajnokság - Szeptember 29.
DKKA III. - Emericus SE 18-34
Legjobb góllövők: Kerner 5, Zábojnyik 3, Horváth L. 3, Kiss K. 3
- Az idei szezon első korosztályos gyermekbajnoksági fordulóján sajnos messze a tudásunk alatt játszottunk. A lányokon egyértelműen a látszott, hogy berezeltek a nálunk esélyesebb Ferencváros illetve Kispest csapataitól. Amondó vagyok, hogy az ellenfelet mindig tisztelni kell, de nem lehet tőlük rettegni. A hétvége elég mély nyomot hagyott bennünk amiből mostanra talán már sikerült felállnunk.
- OGyB LU14 - Szeptember 19. I. Forduló - Budapest
DKKA - FTC 10-40
Legjobb góllövők: Kerner 3, Vertig 2
- OGyB LU14 - Szeptember 19. I. Forduló
Kispest - DKKA 31-13
Legjobb góllövők: Kerner 4, Asztalos 4, Horváth L. 2
- A most hétvégi forduló kapcsán nagyon örülök, hogy a lányok tanulva az elmúlt meccsek hibából bátran és fegyelmezetten játszottak. Büszke vagyok a csapatra, mindkét meccs alatt harcosan és keményen védekeztünk. Támadásban kicsit több volt a hibánk de így is uralni tudtuk mindkét mérkőzést. Egy tanulságos és meccsterheléssel teli hónap van a hátunk mögött. Megéltünk ezalatt hideget meleget, viszont az elkövetkezendő időszak egyértelműen kitűzött célja, hogy minél stabilabb legyen a csapat teljesítménye.
- OGyB LU14 Október 3. - Dunaújváros
Érd - DKKA 10-12
Legjobb góllövők: Horváth E. 2, Asztalos 2, Horváth L. 2
- OGyB LU14 Október 3.
DKKA - Budaörs 18-18
Legjobb góllövők: Tarr 4, Zábojnyik 3, Asztalos 2, Kiss K. 2, Horváth L. 2
További hírek
Triscsuk Krisztina in red&white again
2019. May. 31.Mátéfi Eszter, professional vice-director of DKKA announced a surprise signing for the handball lovers of Dunaújváros.
A defeat beyond all understanding
2019. May. 04.We suffered a two goal defeat from Budaörs Handball.
This time Fehérvár won
2019. Apr. 27.For like 40 minutes the chance was there to get points from Székesfehérvár, but the home team was better today and gained a 27-23 victory against the Kohász girls.
A well fought game
2019. Apr. 20.Our girls gained a three-goal victory wit a final score of 23-20 against Mosonmagyaróvár in the Arena today.
Announcement - new stamps with sequence numbers
2019. Apr. 17.Numbered new stamps have been released at DKKA.