„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hazai csata a továbbjutásért

2021. Nov. 09.
  • Facebook

A Szombathely elleni kupamérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma délután öt órától.

Szép, fontos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese az MTK ellen a bajnokság legutóbbi fordulójában, ám sokáig nem örülhettünk a két pontnak, mert ma már újabb feladat előtt áll Vágó Attila csapata, mely ma délután öt órától a Szombathely ellen méreti meg magát a Magyar Kupa harmadik fordulójában hazai pályán. Kézilabdázóink mai vetélytársa nem kezdte túl jól a szezont, a bajnokságban eddigi hét meccséből hatot elveszített, s csak a Vasas ellen tudta győztesen elhagyni a pályát, így két szerzett pontjával a tabella utolsó előtti helyét foglalja el.

Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű mérkőzés várna a mieinkre, akik az első bajnoki fordulóban már összemérték erejüket a szombathelyiekkel, s csak óriási csatában, jobb véghajrájukkal tudták legyőzni 26-23-ra ellenfelüket. A cél azonban ezzel együtt sem lehet más, mint a győzelem megszerzése, mivel a sorozat szabályai szerint az egymeccses párharcoknál már a döntetlen is a vendégek továbbjutását jelentené.

A mieink természetesen a sikerre készülnek, az egymás után aratott két bajnoki győzelem után érthetően jó a hangulat a csapatnál, ám mint azt Vágó Attila vezetőedző elárulta, a remélt továbbjutáshoz védekezésben és támadásban is jó teljesítményt kell nyújtania játékosainak: – A Szombathely elleni meccs kulcsa az lesz, hogy rendben legyen a beállók körüli védekezés, ebben nagyon erősek mai vendégeink, illetve, hogy a saját játékunkat, a lerohanásainkat, gyors középkezdéseinket tudjuk favorizálni. Amennyiben ezeket a dolgokat rendben megoldjuk, akkor tovább tudunk jutni a kupában.

További hírek

Step by step!

Step by step!

2020. Jun. 02.
Dorina Román, the young playmaker of the adult team is working hard for the goals she set for herself.
 
Four new signings at Kohász!

Four new signings at Kohász!

2020. May. 28.

DKKA will play their home matches of the 2020/2021 season in Érd. they also announced the signing of four new players at a press conference on Thursday.

Live: Press conference with announcements

Live: Press conference with announcements

2020. May. 27.
On Thursday we will be live from 11 a.m.!
 
Our team is announcing new signings and is trying to provide fans with other important information for next season within the framework of a press conference . The event can be followed online.
The goal was close, but then...

The goal was close, but then...

2020. May. 24. #DKKA utánpótlás

[Teener I.]

Our youngsters had a realistic chance of making it to the final four of the teener I. league.

We were finally able to meet! Everyone is healthy, the work can start!

We were finally able to meet! Everyone is healthy, the work can start!

2020. May. 18.

Now the full staff of DKKA appeared on Monday morning at the professional meeting that prepares the next season, to which the captain of the team, Babai Szalai, was also invited. Of course, everyone followed the emergency rules.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat