„ACÉL A SZÍV!”
Le a kalappal így is!
A felnőtt játékosokkal kiegészült ifjúsági korú csapatunk közel állt a bravúros pontszerzéshez a Vasas otthonában.
Sajnos példátlan betegséghullám által sújtott keretünkben ezúttal mindössze öt felnőtt korú játékos kapott helyet, így érkeztünk meg Angyalföldre. Közülük Bulath Anita ráadásul sérülése után térhetett vissza, míg Szalai Babettről az utolsó pillanatban derült ki, hogy vállalni tudja a játékot, nem teljesen egészségesen. Rajtuk kívül a Kazai Anita és Fodor Neszta, illetve a kapuban Wéninger Alexa képviselték még a rutint a csapatban.
Ifjúsági és serdülő korú játékosokkal kiegészült csapatunk nem kezdte jól a mérkőzést már a hatodik percben 5-2-es állást mutatott a kijelző. Természetesen a mieink teljesen felforgatott felállásban játszottak, szélsőnk Kazai Anita például irányító szerepkörben próbálhatta ki magát. A félidő derekáig a Vasas magabiztosan tartotta előnyét, ám támadójátékukba törés állt be, kétszer ötperces gólcsendjüknek köszönhetően a mieink nem csak ledolgozták ötgólosra hízott hátrányukat, de a félidőben már egy találattal jobban álltak ellenfelüknél (17-18).
A második félidőt jól kezdte csapatunk, Bulath Anitáék hamar három gólt tettek közé (17-20), azonban ahogy haladt előre az idő, egyre jobban látszott, hogy fárad a csikócsapatunk, a Vasas védelme egyre agilisabban állította meg a támadásainkat. Az egész félidőn át komoly küzdelem zajlott minden egyes találatért, még az 54. percben is mindössze egy aprócska gól volt a hazaiak előnye (28-27), így izgalmas hajrára volt kilátás. Sajnos ekkor már a támadásainkba több hiba csúszott, így a végjáték a hazaiaknak sikerült jobban.
A körülményekkel megküzdve nagyon szépen helyt állt csapatunk, nem sok kellett volna a bravúrgyőzelemhez így sem a Kohásznak. Bulath Anita ismételten felvállalta a vezér szerepét, míg a fiatalok közül kiemelendő a tizenhét éves Gajdos Petra teljesítménye, aki egyedüli beállósként hatvan percet játszott, illetve a nála is fiatalabb, 2005-ös születésű Agócs Alexandráé, aki szintén végigjátszva a mérkőzést a szélről öt helyzetéből négyet magabiztosan értékesített. Csak így tovább!
Vasas SC - Dunaújvárosi KKA 30-28 (17-18)
DKKA: Agócs 4, Bulath 10, Fodor 6, Gajdos 3, Kazai 3, Kecskés, Nemes, Mistina (kapus), Szalai 2, Sztanó, Varjas Wéninger (kapus). Edző: Vágó Attila.
További hírek
Important two points we gathered
2019. Feb. 23.It was way more close contest against Békéscsaba than two weeks ago in the Hungarian Cup, but we won the game tonight!
Siófok won their home match
2019. Feb. 16.Our team kind of collapsed in the second half and a goalless 16 minute period reulted a big defeat from one of the strongest teams in the league
Into the Final4!
2019. Feb. 08.Towards the end of the first half we bruised the opponent and gained a nice ten goal vicory against Békéscsaba. With this score our team got qualified into the best four teams of the Hungarian Cup.
Unity was the key
2019. Feb. 02.Thanks to a flawless first half our girls got a nice victory at home against Vác tonight.
Bad ten minutes decided it all
2019. Jan. 26.In the second half the girls could not continue the first period's bravery, this resulted a 29-24 defeat in Érd.